Ki vagy te?

Cím: Ki vagy te?

Novella

Egy régebbi ötlet mellékzöngéje.

Figyelmeztetés: omegavers, BL, 16+

Készült a Könyvkalandorok írói pályázatára.

 

Omegavers: a férfiaknak és a nőknek is van egy másodlagos nemi jellegük. Alfák a társadalom vezető egyéniségei legtöbbször ezzel a másodlagos nemi jelleggel rendelkeznek, igazán határozott személyek. Béták az emberiség majd kilencven százalékát teszik ki, tökéletesen hétköznapi emberek. Az Omegák pedig képesek hőségbe kerülni ilyenkor az alfákat vonzó feromonokat bocsájtanak ki, többféle gyógyszeres készítménnyel el lehet nyomni ezt.

 

BL: Boy’s Love – fiú-fiú közti kapcsolatot ábrázol.

 

16+: inkább kiteszem ezt a korhatárt mert már semmiben sem vagyok biztos mi hova tartozik.

 

A világ kegyetlen. Ezt már akkor megtudtam mikor apám elhagyott és még csak nyolcéves voltam. Annyit fogtam fel és értettem meg, hogy nem tart méltónak arra, hogy fia legyek. Ezt a borzalmas törést anyám talán sose heverte ki, de erős maradt és tovább nevelt engem. Viszont apám távozásának körülményei miatt eléggé visszahúzódó lettem. Egyetlen barátom maradt mellettem, akivel óvoda óta együtt játszunk. Vajon túl éli barátságunk azt, hogy kiderül a titkom? Ráadásul ki ez az új fiú az osztályban?

 

-Hluti Seers! – kiáltja Kiri nem sokkal mögöttem. – Várj már meg!

-Igen? – állok meg az iskola kapun kívül.

Lihegve beér és lefékez mellettem.

-Miért rohantál el úgy? – faggat. Felzárkózik mellém és együtt folytatjuk az utunkat hazafelé. Az utcán a szokásos délutáni forgalom.

-Nem akartam hallgatni a többiek ömlengését – vállat vonok – Tudod mennyire meg vannak zakkanva az eredmények miatt.

-Téged nem is érdekel? – kérdezi és előkotorja a sajátját. Lamentál, hogy kinyissa vagy ne.

-Nem igazán – dörmögőm. Pedig dehogynem érdekel. Csak hát sajnos tudom már régebben. Az apám külön kijárta az orvosoknál, hogy idő elött megtudhassa az eredményt. Még nem töltöttem be a nyolcat. Ahogy meg jött a papír összeomlott az életünk. Apám vagyis az az ember, akit addig apámnak mertem nevezni össze pakolt hozzávágott anyám fejéhez jó pár kellemetlen sértést és távozott az életünkből. Semmit nem hagyva hátra. Se pénzt se magyarázatott. Legalábbis akkor és ott még nem értettem. De a mai nap után tudom már, hogy miért is ment el. Az osztály felbolydulása, amikor az osztályfőnök kiosztotta a megérkezett eredményeket. Volt, aki már ott helyben kinyitotta a többség békésen fogadta, hogy β jel áll a neve mellett. Viszont az osztály hangadója zokon vette, hisz váltig állította már körülbelül az első naptól kezdve, hogy ő bizony α. Hát nem jött be. Most pedig zsongó fejjel és nyűgösen caplatok hazafelé Kirivel karöltve. Az egyetlen jó dolog származott csak a korai eredményből, hogy anyám fel tudott készülni. Mindenféle gyógyszernek és egyéb dolognak utána tudott nézni. Volt ideje. Talán nekem is hogy megszokjam. Mégis rossz érzés fog el.

-Elmehetek hozzátok? – veti fel végül kis csönd után. Furán nézhetek rá mert folytatja mentegetőzve – Anyukád ma csinálja azt az isteni süteményt. Szeretnék belőle frissen. És nálatok mindig úgy meg nyugszom, hogy nem félek apám reakciójától annyira már.

-Gyere, te haspók – vigyorodom el.

Ö is mosolyra húzza a száját. Beleborzol saját rövidre nyírt hajába, még nem szokta meg. Évnyitóra rövidítette igy meg. Sose értettem miért, pedig a hosszabb hajával sokkal jobban festett és még a lányoknak is jobban tetszett. Mégis most így olyan tucat srác jellege van, átlagos testalkat, semmilyen séró, még csak nem is kimagaslóan magas.

Belépünk a harmadik emeleti garzonlakásba. Nem túl nagy, de hogy anyával ketten maradtunk pont megfelelő méretű. Lekapkodjuk a cipőt, Kirinek adok egy vendég papucsot és még mielőtt bármit tehetne be tuszkolom a fürdőbe, hogy mosson kezet. Közben anya szoba ajtaját becsukom.

-Megjöttünk – kiáltom el magam és belesek a konyhába.

-Sziasztok – köszön anya mosolyogva, haja erősen őszül, alakja szikár és kissé fakó, mégis zöld szemei élettől csillognak – Kiri jött veled?

-Ki mást csalna ide a süteményed ilyenkor? – kérdezem mosolyogva, majd felmutatom a borítékot – Itt egy újabb eredmény, érdekel vagy hagyjuk? – kérdem és lerakom mellé a pultra.

-Bontsd csak ki – kéri és visszatér a tészta gyúrásához. Ugyan hangja nem törődőm, látom mozdulataiban, hogy mennyire feszült lett.

-Az enyémet is ki bontod? – kérdi Kiri és a kezembe nyomja a saját gyűröttebb borítékját.

-Akkor félsz? – konstatálom.

-Lehet, hogy te nem – morog – de engem azért kicsit idegesít ez az egész.

-Akkor előbb a tiedét – kinyitom levélbontóval. Kihajtogatom a lapot és ott virít a neve mellett β jel.

-Gratulálok nem kell aggódnod – adom oda neki a papírt. Látom, hogy hatalmas kő zuhan le a szívéről. Kicsit tán irigylem is.

-Na és a tiéd? – firtatja.

-Nem fontos – legyintek.

-Akkor majd én kinyitom.

-Ne! - nem vagyok elég gyors felkapja a borítékot és már nyitja is. Látom ahogy leolvadnak az érzelmek az arcáról és át veszi a helyét valami elég furcsa kifejezés.

-Ne haragudj – hebegi és át adja a levelet. – Már tudtad?

-Igen – kapom ki a kezéből. Azért meg nézem a biztonság kedvéért, de még mindig ugyan az a nyomorult Ω van oda írva. Dühösen szusszanok egyet és beviszem anya szobájába a papírt. Fél percet engedélyezek magamnak ott állva az íróasztala mellett kicsit megnyugszom, az ismerős illat, ami körbe ölel és azt ígéri minden rendben lesz, biztonságban vagyok.

Mire ki jövök onnan anya már leültette Kirit az asztalhoz és készített ki nekünk elemózsiát a tanuláshoz, most épp mosogat.

-Ne légy vele túl szigorú – kéri csendesen, mikor mellé lépek – nem tudta.

-Tudom – motyogom. Puszit nyomok az arcára és osztálytársam felé fordulok. Csüngetten gubbaszt az asztalnál. Még csak hozzá se nyúlt az uzsonnához.

-Melyik része nem megy a leckének? – ülök le vele szembe. Rám néz hatalmas barna szemeivel. Várom mit reagál.

-Sajnálom – böki ki végül.

-Mit? – firtatom mellesleg és ki készítem a tankönyveimet, csak hogy lefoglaljam a kezeimet.

-Nem akartam tolakodó bunkó lenni – feszengve fészkelődik.

-Nem mondom azt, hogy spongyát rá – nyújtom el kicsit a szenvedését – Viszont hajlandó vagyok szemet hunyni felette ideglenesen, amíg meg nem érted a matek házit – Ajánlom nagyvonalúan és hagyom, hogy egye a penész még egy kicsit. Néha olyan otromba tud lenni. Pedig már óvoda óta együtt lógunk. Az összes baromságéval együtt a legjobb barátom.

Ülünk és csináljuk a feladatokat. Egymás után, ahol megakad ott még adok egy kis löketet. A legjobb az egészben, hogy igazából tudja az anyagot, és szerintem semmi szüksége nem lenne a közös tanulásra, de igy legalább nekem is kész van a házim.

-Kiri – szól ki anyám a szobájából, megszakítva a csendet.

-Igen?

-Apukád érdeklődik, hogy itt maradsz estére vagy inkább haza mész – ez pedig egy régóta használt kód nyelv arra, hogy jó lenne, ha ma itt aludna, mert az apjának fontos és halaszthatatlan dolgai vannak.

-Maradék, mert még nem vagyunk kész. – feleli ahogy illik és rám sandít. Mindketten tudjuk, most biza az apja fel fogja vinni azt a kollegáját a lakásra és mellesleg előtte bezárja a fia szobájának ajtaját, hogy ott léte ne is legyen látható. Mintha az anyjánál lenne. Végül is majdnem igy is van. Anya többet foglalkozik Kirivel, mint a saját szülei. Csendben folytatjuk a munkát. Gondolataim mégis vissza visszatérnek Tengo úrhoz. Kiri apja egy alfa. Sose találkoztam vele. Vagy ha igen nem igazán emlékszem rá, mert még kicsi voltam, talán babakocsiban tologatott anya a játszótér mellett. Miután kiderült az előzetes vizsgálatom eredménye minden olyan embert kerültem, akiről hírből tudtam, vagy csak sejtettem, hogy köze van az alfa léthez.

Lefekvéshez készülődve szépen sorban veszem be a bogyóimat a konyhában mikor mellém érkezik Kiri.

-Sose gondoltam volna, hogy azért szedsz ennyi cuccot, mert omega lennél, azt hittem vitaminokat meg immunerősítőt szedsz – motyogja úgy mellesleg.

-Ezek immun erősítők – felelem és felemelek két sárga golyó alakú tablettát – Nem áll távol a valóságtól. Ezek pedig tényleg vitaminok – mutatok a maradék háromra.

-Akkor mit szedsz a hőségedre? – firtatja teljesen semleges hangon mintha nem feszítené szét a kíváncsiság.

-Még nem volt hőségem – vállat vonok. Tizennégy évesen még nem lehetne hőségem, nem vagyok úgy még ivar érett. Vajon mi lesz, ha lesz? Hogy fogok reagálni? A félelem felkúszik a mellkasomba. Fáj a lélegzés kicsit.

-Mi baj? – teszi vállamra a kezét.

-Semmi – hessegetem el – Menjünk aludni, mert holnap suli.

-Ja – motyogja – és megint kapok egy egyest mert nem lesz a felszerelésem meg.

-Mi hiányzik?

-Holnap lesz ének óránk, és nem hoztam magammal se a könyvet se a füzetet, bár nem tudom minek mikor nem is igazán tanulunk semmit.

Vállat vonok.

-A füzetet megoldhatjuk – át megyünk a szobámba, ami régebben a nappali volt, most egy függöny választja el a konyhától be is húzom, hogy ha esetleg anya éjszaka ki megy a konyhába ne zavarjuk egymást. – Itt a füzetem, másold le ebbe az üres füzetbe, nem sokat írtunk még csak három hónapja járunk iskolába – mind két füzetet oda adom neki. – A könyvet meg a könyvtárból ki kölcsönözzük arra az órára.

-Kösz – vigyorog. Leül a dohányzó asztalhoz és neki áll át körmölni mindent. – Lehet, hogy ez is olyan füzet lesz, ami beköltözik az iskolai szekrényembe – mormolja közben.

- Szerintem a tankönyvet is nyugodtan mellél rakhatod majd, ha haza jutottál és el tudod hozni.

-Ja – helyesel és folytatja a körmölést.

Előkészítem az alváshoz a helyet. Nem először alszik már itt. Konkrétan egy külön fióknyi cucca van már itt, hogy bármikor tisztában tudjon menni másnap a suliba. Az ágyam alól előkerül a pót matrac felhúzom neki. Pont kész leszek a lepedő harccal mikor befejezi a füzet másolást. Még segít felhúzni a paplanját és már az ágyon ülve szuszogunk.

-Jó ét – köszönök el tőle és befordulok a saját takaróm alá. Hallom, hogy ő is ezt teszi és pillanatok múlva már alszunk is.

Reggel kómásan és kicsit kótyagos fejjel kelek.

-Jó reggelt hétalvók – köszön anya és elhúzza a függönyöket az ablak előtt.

-Ne – húzom magamra a takarót.

-Ma suli van – emlékeztet anya és ez elég ahhoz, hogy kelletlenül kimásszak az ágyból.

-De jó – morog mellettem Kiri.

Alig végzünk a reggelivel és a készülődéssel már rohanhatunk is mert még a könyvtárba is be kell ugrani azért a nyamvadt énnek könyvért. Alig érünk be csengő elött.

-Jó reggelt osztály - köszönt a kémia tanárnőnk kedvesen, csendesen ki pakolok a padra. – Ma érkezik hozzánk egy új diák, kérlek fogadjátok kedvesen. – azzal neki áll az órát tartani. Mintha az előző bejelentése csak arról szólt volna, hogy de szépen süt a nap kint. Új diák? Mi a fene? Kétségbe esem, egyszerűen félek az új emberektől. Még csak Kirire se tudok támaszkodni mert ő ilyenkor nem mellettem ül. Szűkölni támadna kedvem, még se merek nyávogó kislánynak tűnni. A kefét rágva próbálok figyelni a tananyagra. Szerencse vagy sem, de az ajtó perceken belül nyílik és megérkezik az új diák. Bent akad a levegő. Az hagyján, hogy legalább egy fejjel magasabb, mint én, ez persze nem nehéz tekintve, hogy elég kis termetű vagyok alig százhetven centiméter. Ráadásul teljesen feketében pompázik. Bőr dzsekije és farmerja olyan motoros banda tag hatást kelt. Viszont a szeme, egy tomboló vihart idéz.

-Jó napot – köszön halkan, de illedelmesen a tanárnőnek – Sanidh Khirse – mutatkozik be a tanárnőnek.

-Jó napot – körbe néz a tanárnő és megállapodik rajtam a tekintete, mosolyogva ejti ki a következő mondatot – Kérem foglaljon helyett Hluti mellett – int felém, azzal visszafordul a tábla felé.

A jövevény rám néz, elhúzza a száját és ledobja magát a megadott helyre. Összébb húzom magam és igyekszem körmölni, amit lehet. Nem mintha olyan könnyű dolgom lenne. Az új srác csak ül és nem ír semmit. Kicsit feszélyez. Meglepetésemre az óra végén oda megy a tanári asztalhoz, végre fellélegzek. Mehetünk a következő órára. A táskámba söprök mindent.

-Hé Seers – áll meg mellettem Kiri vigyorogva – Gyere, menjünk élvezzük ki az ének óra minden pillanatát – felvigyorgok rá és már mennék is kifele mikor a tanárnő megállít.

-Hluti – szól és magához int – Tudom, hogy rengeteg dolga van délutánonként, de kérem ma a könyvtárban segítsen Sanidhnak a felzárkózásban. Nem hiszem, hogy sok mindent kéne át ismételniük, de mivel maga az egyik legjobb az osztályban, és már évek óta segít Tengonak a tovább jutásban, van némi tapasztalata, hogy is kell segíteni.

-Izé – nyögőm ki.

-Kérem – mosolyog töretlenül a tanárnő – Órák után beülnek a könyvtárba és szerintem olyan egy óra múlva már mennek is a dolgukra.

Rá nézek a motoros banda tagra és nyelek egyet.

-Mit szólsz hozzá? – kérdezem végső elkeseredésembe, ha nemet mond meg menekülök.

-Nekem oké – von vállat.

-Akkor órák után a könyvtárban. – felelem összetörten és kifelé veszem az irányt.

Baljós érzés támad bennem. Aggódva lépkedek nyomomban Khirsesel. Követ a következő óra helyszínére. Ott kicsit fellélegzem mert Kiri integet, hogy foglalt nekem helyet így mellé ülök.

-Remélem mindenki hozta a könyvét füzetét – lép be az ének tanárnő. – Aki nem annak meg volt annyi esze, hogy lemásolt mindent Hlutiról.

Megforgatom a szemem. Miért piszkál ma mindenki a jegyzeteimmel. Fél szemmel látom, hogy Kiri behúzza a nyakát. Kuncogni támad kedvem.

Sodródunk az árral, vándorlunk egyik teremből a másikba és közeledik az utolsó óra. Minden bátorságomat össze szedve oda megyek az új fiúhoz szünetben.

-A könyvtár a második emeleten van. Lilibelle néni nagyon aranyos be fog engedni és ha megmondod neki, hogy engem keresel akkor meg fogja mutatni hol találsz. Ott várlak tesi után.

-Mért, neked nincs utolsó órád?

-Felmentett vagyok – vonok vállat. Már általános iskola alsó tagozata óta. Felvonja a szemöldökét, de más jelét nem adja érzelmeknek.

Végül ott hagyom gondolataival együtt és megyek a könyvtárba. Ilyenkor általában a leckét szoktam elkészíteni előre, hogy ha Kiri jön át akkor már csak az ő feladatiara kelljen koncentrálnunk. Most mégse megy a koncentrálás. Miért találta ki ezt nekünk a tanárnő? Miért pont én?

A megadott időben a megadott helyen ülök és várok. Már becsöngetnek a következő órára mikor leül mellém. Csapzott haja bele lóg azokba a viharkék szemeibe.

-Nézzük akkor mit vettetek eddig milyen könyvből tanultál és mi az, ami már meg van – kopogtatom meg a kupacot magam mellett a tollammal.

-Tényleg tanulni akarsz velem? – kérdezi, igazán megdöbbentnek tűnik.

-Miért? – kérdezek vissza – Avra tanárnő erre kért meg.

-Szerinted nem mérték már fel a tudásom? Miért pont egy ilyen nyeszlett kis mihaszna senkiházi lenne a legjobb megoldás a felmérésemre? – az arcára van írva, hogy lenéz.

-Sajnálom, hogy nem felelek meg az elvárásaidnak – sötétül el az arcom – Ellenben Avra tanárnő kért tőlem valamit, hogy segítsek neked megtalálni azt, hogy miből hol tartunk. Én botor összeállítottam neked, hogy melyik tantárgyból hol állunk. Ha nem kell mehetsz – intek az ajtó felé – nem kell egymás idejét rabolnunk.

Hökkenten ül.

-Általában nem szoktak ilyen kedvesek lenni velem. – nyögi be végül.

-Nem vagyok átlagos – dörmögőm morcosan.

-Igen, az feltűnt – mintha egy mosoly bujkálna a szája sarkában – Na nézzük mit szedtél össze. Mik az itteni elvárások.

-Itteni?

-Nem ez az első iskolám – vállat von – igazából ez a harmadik közép iskolám és most játom másodszor az első osztályt.

-Szegény te – csúszik ki a számon. Oda kapom a kezem.

-Tessék? – rám néz, hangja élesen hasít a könyvtár csendjében

-Bocsánat – nyelek nagyot – nem rám tartozik.

Kiteregetem a jegyzeteim. Ezt a kis közjátékot el tekintve teljesen nyugodtan haladunk. Tökéletesen tudja tartani a tempót és még a felkészültségi szintje is meg van.

-Nem is értem miért kellet ez – dünnyögőm fél órával később.

Lilibelle néni elsuhan mellettünk és kinyitja az ablakot leghátul csak hogy ne fázzunk meg és mégis járjon egy kicsit a levegő. Rá nézek új osztálytársamra és meglebben a haja. Édes és kellemes illat árad belőle, elbódít. Valamit mond, de nem fogom fel. Kavarog a fejem és nagyon furcsán forrónak érzem magam.

-Hé! Seers! Figyelsz te agyaltál rám? – hajol még közelebb.

Ez így túl jó. Remegés fut át rajtam. Khirse mondhat még valamit, de már nem értem, nézem a vihar kék szemét. Minden olyan távolinak tűnik. Ez a forróság elborít mindent. Lassan elnyel a sötétség.  Hideg tenyeret érzek a homlokomon, bele simulok az érintésbe, olyan jólesik.

Sötét.

A saját szobámba ébredek, az ágyat lefedő takaró tetején teljesen felöltözve.

-Mi a…? – ahogy felülök fájdalom hasít a fejembe. – Mi történt? – körbe nézek.

-Elájultál a könyvtárban – feleli egy ismerős ismeretlen hang. – A haverod segített haza hozni.

-Ki? – körbe pislogok, kavarog a fejem, de lassan tisztul a kép. Otton, ágy, biztonság.

-Keeshiru vagy mi a neve – végre fokuszálok az idegenre. Ott ül az asztalomnál egészen az erély ajtóig tolva a széket.

-Kiri? – kezd össze állni a kép – Együtt jöttünk volna haza – motyogom. Kezembe temetem az arcom hátha abba hagyja a kovájgást.

-Igen. Bejött a könyvtárba, majdnem sokkot kapott mikor meglátott ahogy felkanalazzak a földről.

-Akkor ezért fáj a fejem? – nézek megint Khirsere – Elájultam? Miért? Egyébként, hogy kerültem haza?

-Már mondtam. – még a félhomályban is látom, ahogy vállat von. – Anyukád nem volt itthon. Az ajtót a te kulcsoddal nyitottuk ki. – előre dől. Tekintete az enyém keresi. Bele nézek azokba a viharkék szemekbe.

-Omega vagy – nem kérdezi megállapítja, nem reagálok. – Azt hiszem bocsánat kéréssel tartozom neked – nagyot sóhajt, kényelembe helyezi magát – Nem akartalak ilyen helyzetbe hozni.

-Milyenbe?

-Hőséget okozni.

-He?

-A tesi óra miatt valószínűleg túl erős lett a szagom. Nem tudtam eléggé elnyomni.

-Miért akarnád elnyomni a szagod? – annyira meglep ez a fajta előre látás, hogy kibuknak belőlem a szavak.

-Az előző iskoláimban elég vad voltam – tekintete elsötétül – Ezért is tanácsoltak el. Mikor ide jöttem, eldöntöttem, hogy új lappal akarok kezdeni. Nem balhézni, nem keverni a mocskot. Szépen meghúzódni a hátsó padban. Erre ott voltál te a terembe, a réz vörös hajaddal, szürke kiolvashatatlan tekintettel. Segítettél. Vonzottál. A könyvtárban pedig valószínűleg hőséget kaptál tőlem.

Némán bámulok rá. A hőségről azt olvastam nem múlik el pillanatok alatt vagy addig amíg meg nem kapja a szervezet azt, amit akar. Nekem most miért nem epekedik a szervezettem?

-Nem érzem a hőt – motyogom az önvizsgálat után.

-Bevettem a gyógyszerem, és megkerestem a tied is. Oda készítettem. – int az éjjeli szekrényemre. – Kérlek vedd be. – olyan megtörten hangzik a kérése, hogy szó nélkül nyúlok a kis gyógyszeres dobozomért. Enyhén remeg a kezem így nem fog menni. Két nagy tenyér simul reszketeg falfehér kezemre kiveszi a tablettát a dobozból és a tenyeremre helyezi.

-Köszönöm – sóhajt fel ahogy lenyelem a tablettát. Túl közelről hallom hangját.

-Mit? – felnézek rá, olyan kiolvashatatlan az arca. Leül az ágyam szélére.

-A feromonjaid nagyon csábítóvá tesznek, és nem akarok olyat tenni, ami ronthatják az esélyeimet.

Elég fura fejet vághatok, mert elmosolyodik és megsimogatja az arcom.

-Szeretnélek jobban megismerni – ujjai tovább cirógatják arcom. Borzongás fut végig rajtam.

-Akkor talán kezdjük az elején – hangom remeg kicsit így megköszörülöm a torkom.

-Az elején – suttogja és ajkait az enyémre tapasztja. Megdöbbenni sincs időm, már nyelvével dörzsöli nyelvem és felfedezi szám minden kis zugát.

Régebben olvastam a tökéletes csókról, hogy a hasban pillangók repkednek, vagy a hercegnő lába fel libben. Ezek most így elmaradnak helyette kellemes bizsergés veszi át a helyét és egy nagyon erős vágy, hogy hozzáérjek a hajához és beletemessem ujjaimat.

Miért ne tehetném meg? Óvatosan érek hajához olyan selymes, mint ahogy sejtettem, csak úgy siklik a kezemben. Mikor a tarkójához érek felmordul és vadabb táncra kéri fel nyelvem. Ez már sok. Bele nyögők a csókba. Elrántja a fejét.

-Amilyen szendének tűnsz, olyan jól csókolsz – lihegve dönti homlokát homlokomnak. Cseppfolyósnak érzem magam. Kocsonyás ízületekkel. Lángol a bőröm a tarkómnál, ahol hozzám ér.

-Ez… - nem fejezem be, nem kell tudnia, hogy ez volt az első csókom, és még csak azt se, hogy nagyon jól csinálja.

-Lassabban szerettem volna – motyogja. – Annyira kívánlak.

-Mit?

-Téged – a szemembe néz – Tényleg nem volt még hőhullámod? – mintha aggodalmat hallanék hangjában.

-Nem – rázom meg a fejem.

-A francba – magához szorít. Úgy ölel mintha ezen múlna minden, nem merek megmozdulni.

-Holnap dupla adag gyógyszert vegyél be, mert különben nem fogok bírni magammal – nagy levegőt vesz. – Nehéz napok jönnek most – elenged. Hirtelen hideg lesz az ölelése nélkül. – Most mennem kell. Holnap órán találkozunk.

-Holnap – suttogom.

Még belecsókol a nyakamba és viharsebesen távozik.

Ezer meg egy érzés kavarog a fejemben. Miért? Mi történt? Mi ez az egész? Ki vagy te?

Válaszokat nem kapok. Fáradtan és zaklatottan össze gömbölyödöm az ágyamon. Talán percek, de lehet, hogy órák is elteltek mikor úgy döntök ideje fürdeni menni.

A konyhába belépve ott találom anyát.

-Jaj kicsim – felpattan és megölel – Annyira örülök, hogy nem lett semmi bajod. Kirit haza küldtem, de Khirse nem akart elmenni, amíg magadhoz nem térsz. Aztán ő távozott, te pedig még a szobádba voltál, aggódtam, de nem akartalak zavarni.

-Anya van gyógyszerünk hőre? – teszem fel az első és legfontosabb kérést.

-Van – feláll és már veszi is elő a fiokból. – Tessék.

-Köszönöm – magamhoz ölelem a kis pirulákat tartalmazó dobozt. – Elkezdődött – kétségbe esetten nézek rá. Megértés csillan a szemébe. Magához ölel és csak tart. Kibuggyannak a könnyeim.

-Sajnálom.

-Semmi baj kicsim – simogatja hátam anya. – Majd kétszer olyan éberek leszünk. Minden rendbe lesz. Lesz nálad gyógyszer és egy kis víz. Bárhol, bármikor be tudod venni, ha kicsit rosszabbul érzed magad, már akkor is. A csipogómon bármikor el tudsz érni. Ne aggódj, anya itt van. – suttogja az utolsó szavakat a hajamba.

Csitul a sírásom.

-Irány fürdeni, ugyan holnap suli, attól még szeretném, ha tisztán feküdnél le – mosolyog rám.

Meg ugyan nem nyugszom, de kellően lehiggadok, hogy tegyem, amit mond. Igen holnap iskola, az élet meg tovább, nekem is tovább kell mennem.

Tovább kell menni.

Ezzel a gondolattal alszom el a tiszta és friss ágyneműben, amit anya cserélt ki míg megfürödtem, gondoskodása körbe ölel, megnyugtat, békés álmot hoz.