Némi probléma

Sajnálatos módon némi technikai problémába ütköztem... Nincs bétám így sajnos a történetek is állnak kicsit. Pedig lenne mit fel rakni de nagyon pocsék helyesírással nem akarok fel tenni. Mindig lesznek benne hibát tudom... akárhányszor vissza olvasom rájövök, hogy jéé ott is egy hiba.
Igyekszem orvosolni a problémát, de nem hiszem hogy egyhamar sikerülni fog.

Sorry....

2.

A napok egykedvűen peregnek tovább.
A suliban nem piszkálnak, mert jó messze vagyok a fészektől. Itt vannak haverok és egy egész jó barátnőm is. Nimphadora a neve. Talán azért vagyunk barátságban, mert ugyanolyan zenét hallgatunk.
- Mi? – csattan fel szünetben – Solomonnal levelezel, és én nem tudok róla semmit?
- Mivel pénteken jött a levél, így nem tudtam megmutatni. – közben odaadom neki a levelet.
Végig futja.
- Jesszus! – kiált fel – Megölöm Richardot!
- Miért? – csodálkozom.
- Emlékszel a karácsonyi képre? – kapar elő a tárcájából egy össze-visszagyűrt képet.
- Persze! – nézek rá a rongyos képre.
Mi vagyunk rajta az osztálykarácsonyon. Hárman egymás mellett állunk, és nagyon vigyorgunk. Nem sokkal előtte jött össze Richarddal. Itt nagyon fogták egymás kezét, én meg Dóra nyakába vetettem a karom.
- Tényleg, mi van veletek? – nézek a képre.
- Megvagyunk. Említettem már, hogy Richardnak van egy gyerekkori haverja, aki bekerült egy árvaházba, miután a családja balesetben meghalt.
Azóta is megvan a barátság, csak a srác messze lakik, bár mégsem annyira, mivel egy városkában laknak, de nem ide jár suliba. Azt hiszem, neki mutatta meg ezt a képet.
- Hogyhogy?
- Úgy, hogy neki is készíttettem egy másolatot ebből, végülis itt már több mint egy hónaposak voltunk. Gondoltam, meglepem vele.
- Nem zavarta, hogy én is a képen vagyok? – csodálkozom.
- Mért zavarta volna?
- Nem tom’…
Vállat von, de valami zavarja. Talán hogy Richard az engedélye nélkül szervezkedik a háta mögött.
A következő szünetben már rohan is hozzá.

A Solomon válaszlevele csak két héten belül érkezett meg.

„Szervusz Persephone!

Nem sokat mondott, mert nem annyira ismer Téged. Zenével foglalkozol? De jó neked! Tényleg, milyen zenét hallgatsz?
A nevelők itt rendesek, bár nem nagyon engednek el sehova. Nálatok hogy van?
Tényleg, Richard mesélte, hogy a barátnője kiakadt, mert lassú a levelezés. Nevetve fogadtam a hírt, erre közölte velem, hogy elvállalja a postás szerepét. Nagyon örültem neki, remélem Te is. Ugye ismered a barátnőjét, Nimphadorát? Mert akkor vele küldhetnéd a következő levelet.
Annyi mindent szerettem volna írni, de most semmi sem jut eszembe.
Szóval…
Várom a válaszod!
Üdv: Solomon”

Megdöbbenve meredek a levélre.
Csend honol a szobában. A libák most valahol messze járnak.
Mit csináljak? Ez a srác Richard gyerekkori haverja. Nagy levegőt veszek, és elkezdek zenét válogatni a zajládámra, ami amúgy egy mini, nem csúcsmodellű, de a célnak meg felelő mp3-lejátszó. Most mit tegyek?
Mondjam neki, hogy Dóra elszólta magát, hogy balesetben haltak meg a szülei?
Végülis nehézkesen felkecmergek. Erre levegőt kell szívni.
Kisétálok a kapun. Most szabad járkálni, mivel ilyenkor van a szabadidős elfoglaltság, és mert az idő is jobb, így mászkálhatunk.
Éles kanyarban feljajdul egy kocsi nem messze tőlem.
Valami gazdag figura lehet az.
Idén már ötödször fordul meg itt. Mindig jól meg néz, aztán tovasétál.
Most is elmegy mellettem. Zsebre dugott kézzel, görnyedten továbbmegyek, őt egy pillantásra sem méltatva.
A parkban belebotlok Dórába.
- Szió Per! – üdvözöl.
- Hello! – köszönök vissza.
- Mi újság?
- Úgy néz ki, Richard ismeri Solomont. – elmesélem neki – Most írta, hogy a barátod vállalná a postás szerepét. Na, és hogy a következő levelet már veled küldjem el. – mosolygok, és látom, hogy Dóra is kivirul.
- Ez tök jó hír! Persze, szívesen továbbítom Rics-nek a levelet!
- Kösz! – bólintok – Csak nem’tom, mit írjak neki. – előhúzom a levelet a farzsebemből.
- Muti! – kéri mohón, de nem tolakodóan.
Átadom neki, és közben előhalászok még egy papírt, hogy megírjam a választ.

„Kedves Solomon!

Persze, nekem is jó hogy Dórán és Richárdon keresztül levelezünk. Nimphadora bele is egyezett. Szóval szerintem már vele kapod meg a következő, vagyis ezt a levelet.
Hogy milyen zenét hallgatok? Hát olyant, amit a fészekben nem szeretnek. Hiába vagyok csendes, és nem zavarom a vizet, akkor sem szeretik a zenét, amit hallgatok. Olyan rocker-féle vagyok. Feketében járok, a bakancs se hiányozhat. Ha nem tetszik a stílusom, akkor bocsi. De ha jól emlékszem, Dóra megmutatta, melyik képen láttál meg először, és azon igenis látszik a stílusom. Csodálom, hogy ezek után mégis írtál nekem.
Ne haragudj, hogy ilyen negatív lettem, Te nem így kezdted. Bocsi!
Viszont arról az igazolványképről nem sok minden látszott belőled. A te stílusod milyen?
Ha már itt tartunk, miért mondtad, hogy jó nekem, hogy gitározhatok?
Csak a gond van vele, mert minden cuccom el kell zárnom a szobatársaim elől, hogy ne legyen semmi bajuk azoknak, amit értékesnek tartok.
A nevelők nálunk nem olyan hű de jó fejek.
Ne haragudj, hogy ezzel traktállak. Ez egy koedukált árvaház. Tudtommal a Tied is az, bár nem sokat hallottam róla.
Na jó, befejezem levelem, mert Dóra készül indulni, és már el szeretném küldeni vele.
Üdv: Persephone
(ha szeretnéd, és szerintem egyszerűbb, hívj csak Per-nek)”

- Dóra – szólok neki.
- Hümm?
- Ezt elviszed Rics-nek?
- Persze, ez a válasz?
- Aha. – bólintok – Kösz!
- Máris menned kell? – csodálkozik.
- Muszáj – sóhajtok, majd búcsút intek, és visszamegyek a fészekbe.
Mikor megérkezek, a drága kocsis nőci akkor viharzik ki az épületből, és nagyon pipa, annyira, hogy fel is lök majdnem. Majd szó nélkül távozik.
Közben valami olyasmit motyog, hogy „majd meglátják”, és „adok én nekik”.
Vállat vonok, és belépek az ódon épületbe. Felfele menet mindenki, aki szembejön, furcsán néz rám.
- Persephone! – kiált az egyik felügyelő.
- Igen? – pislogok rá. Az egyik irodából kukkant ki és hívogatóan int.
- Most járt itt egy illető, – kezd bele a mondókájába – aki szeretett volna végrehajtani egy örökbefogadást – nyögi ki végül, de látszik, hogy nagyon nem akarja velem megosztani.
- És?
- Ne „és”-ezzél itt nekem! – ripakodik rám.
- Elnézést – motyogom, és felállok.
- Hova mész?
- Nem mondta, mit óhajt, és nem szeretnék boksz zsák lenni, mert láttam, hogy a hölgy, aki távozott, igen csak fel volt dúlva, és ön is igen ideges állapotban van. Ne haragudjon az őszinteségemért! – teszem hozzá még gyorsan.
- Szóval nem ismerted fel? – csodálkozik.
Most rajtam van a sor, hogy bepipuljak.
- Kérem, ne használja ki, hogy nem emlékszem a múltamra!
Faképnél hagyom a nőcit. Elegem van mindenkiből, miért kell mindig velem történnie az ilyeneknek.
Pontosan tudja az összes nevelő, aki akkor itt dolgozott, mikor idekerültem, hogy tízéves koromnál előbbi emlékeim nincsenek, csak a fájdalom van meg, és a sok vér! De többre nem emlékszem.
Puffogva térek be a szobába. A libák nincsenek itt. Gyorsan összeszedem a holmim, megfürdök, és megyek aludni. Mielőtt megérkeznének, mély álomban akarok lenni, mert nem akarom hallgatni őket.

1.

Egy egyszerű, régi bérház mintájára, belülről csempézett épületben sétálok. Az otthonomnak kell neveznem, de nem érzem annak. Elsétálok a bejárati ajtó előtt, majd egy nagy csődületet kikerülve tovább megyek. Péntek van, most is postát osztanak.
Többen külföldiekkel, itthoniakkal, vagy éppen barátokkal leveleznek.
Az egyik nevelőtanár utánam szól. Süt a szavaiból, hogy nem kedvel. Mielőtt átadná a levelem, végigmér.
- Itt van a leveled – még tisztán hallom, hogy a hátam mögött hozzáteszi: „- Csodálom, hogy egyáltalán valaki akar ezzel a vandállal kommunikálni” – vállat vonok.
Most mit mondjak? Fekete farmer, nehezen összekuporgatott pénzből vett bakancs, legfelül fekete egyszerű póló. Karomon osztálytársamtól karácsonyra kapott csuklószorító, amit a haverja készített fekete bőrből.
Felandalgok a szobába. Ahogy belépek, elhallgat a három lány, aki még ott van rajtam kívül, elfordulnak tőlem.
- Persona nem akarsz lelépni? – veti oda az egyik.
- De – vonok vállat. Tollat, papírt kotrok elő az asztalfiókból. Gitárt ragadok. A zajládámat zsebre dugom, és lekapcsolom és ki is húzom a 220ból a számítógépet. Végül az ágyneműtartóba pakolom mindennel együtt. Lakat rá, és már megyek is.
A tetőtérben a legbékésebb. Itt senki sem zavar, és én se zavarok senkit.
Lezuttyanok a kedvenc helyemre a török üres tetőtérben. Van egy kis párnakupacom, amit magam alakítottam ki a sarokban. Elindítom a zenét, fülembe dugom a fülhallgatókat. Ki bontom a levelet.

„Kedves Persephone!

Először is ne haragudj, hogy írok! Egy fényképet láttam Rólad. Haverom mutatta, aki ugyanoda jár, ahova Te. Szeretnélek megismerni.
Ne hidd, hogy én ilyen belevaló krapek vagyok! Ezt a levelet is hónapok óta tervezem!
Ja, igen. Bemutatkozom:
Solomon vagyok, lassan 17 éves, és az Andrew segítő otthonban élek.
Kérlek, válaszolj!

Mellékelek egy képet magamról, mert így fair, mivel én már láttalak.

Üdvözlettel: Solomon

U.i.: Várom válaszod!”

A levélből még kikerült egy igazolványkép is. Kellemes arcvonású, még igencsak babaarcú fiút ábrázolt. Hosszú barna haja volt, némi világosbarna árnyalattal. Lehet, hogy a nap fogta meg, és szívta ki a haját? Furcsa színű szeme volt. Olyan, mint akinek egyszerre kék, zöld és szürke a szeme.
Feljebb tolom az orromon a szemüveget, lerakom a levelet. Gondolkodva pengetem a gitárom. Végül elhatározom magam, és előveszem a papírt és írni kezdek.

„Szia Solomon!

Meglepett a leveled! Köszönöm, hogy írtál. Mit mondott a haverod? Mert nem hiszem hogy túl kellemes dolgokat.
Igazából nem tudok mit írni, talán csak a suliról, hogy miként megy.
Zenét hallgatok, és néha gitározom (nem nagy sikerrel, mert nem hagynak).
Neked milyenek a nevelőid?
Különösebb dolgok nem történek velem.
Nem sokára mennem kell „enni”, szóval megyek le pakolni.
Így zárom a levelem. Ha Neked van valami jó témád, vesd fel, szívesen beszélgetek!

Üdv.: Persephone”

Lezárom a borítékot.
Visszamegyek a szobába, a tyúkok legalább elhúztak. Elpakolok, és bélyeget kutatok elő. Felragasztom, és már kész is a levél.
Lerobogok a posta bevételhez. Aztán mehetek is enni, mert 8-kor vacsora.
Beállok a sorba, és várok.
Az asztalok többsége megtelt, de a helyem még szabad. Megkapom a kaját, és tálcával együtt odasétálok a gyűlölködő pillantások tüzében. Amúgy a legtöbben békén hagynak, csak a nagymenőknek lenne övön aluli, hogy ne menjenek el mellettem egy megjegyzés nélkül. De már ők sem érdekelnek.
Senkit sem igazán érdeklek, persze a nevelők is végigmérnek, és csúnyán néznek.

Elvesztés fájdalma

Egy Naruto fandomu kis szösszenet. Rég történt, régen fájt... Jó olvasást.

Iruka sensei története, valamint egy teljesen szürke tanárnőről szól a történet és arról mien nehéz valakit el engedni.

Miért hiszi magáról valaki hogy értéktelen?

Ismeretlen katonák támadtak Konoha városára. A nagy tengeren túlról valóak voltak. A falu ninjái mindent megtettek, hogy elkerüljenek egy háborút az idegenekkel. Yami az akadémia egyik általános tanára volt. Miért beszélek róla múlt időben? Mert a nagy összecsapásban, mellyel végül győzött Konoha és ö is ott volt az áldozatok közt.

Hogy is történt?:

A kiküldött különítmény megállította a betolakodókat, mégis egy kisgyerek tévedt a harc mezőre. Yami vette észre a kis árvát mikor az egyik katona pisztollyal akarta le lőni. Míg a férfi célzott a nő oda óda rohant és testéve védte meg a gyermeket.

Mikor végre meg érkeztek az ANBU különítményei és a nagyobb erejű ninják Yami bevitte a biztonságos akadémia épületébe. Sebével mit sem törődve vissza tért a csatatérre. A harc nem volt olyan, mint a meg szokottak itt lőfegyverek harcoltak puszta erő ellen. Végül mégis a falú leverte a támadást! Yami fel lélegzett mikor az utolsó katona is meg halt.

Iruka ált mellette. Mikor meg tántorodott rá támaszkodott.

-Bocsi – szabadkozott és elengedte a férfit.

-Jól vagy? – nézet végig tanártásán Iruka.

Yami csak bólintott és elindult az iskola felé. Útközbe lebotlott és teljes hosszába elnyúlt a véráztatta utcán.

-Yami – kiáltott kétségbe esve Iruka.

-Semmi baj! – mosolygott kedvesen a nő.

-Hányszor találtak el?

-Nem számoltam – vonta meg a vállát.

-Orvost!

-Nem, nem kell – rázta a fejét – jó lesz ez így…

-Mért?

-Nem vagyok pótolhatatlan – pár könny csepp gördült le az arcán – Kérem vigyen fel a friss esti szélhez.

Iruka teljesítette a haldokló kívánságát.

-Szép – suttogta a lemenő napnak.

-Az vagy – mosolygott rá a férfi. Az érintett elfordult tőle.

-Sose voltam ki emelkedő – gondolt a múltra hangosan Yami – Mindig közepes voltam mégis tanár lettem. Gyönyörű éveket töltöttem az akadémián és nem is sajnálom az egészet, mert élvezetem bár csak ennyi jutott nekem. Köszönök mindent Iruka és kérem, adja át mindenkinek az üdvözletem.

-Mért magáz?

-Mert megérdemli hisz olysokk mindent tett és kibírta és megnevelte azokat a rosszcsontokat. Ezért mélységesen tisztelem!

-Kérlek tegez.

-Nem tehettem hisz maga nagyszerű ember! Megmutatta, hogy nincs megnevelhetetlen gyerek csak meg nem értet zsenik, akiket különböző módon kell lefoglalni. Hiányozni fog az akadémia de remélem, meg lesznek nélkülem – elmosolyodott.

-Semmi nem lesz a régi nélküled.

-Lenne ég egy kérésem.

-Mi az?

-Ha elmegyek, kérem a hamvaim, szórják szét, nem vagyok olyan fontos, hogy nagy ceremóniát kapjak és mindenki miattam, sírjon. Sőt aki eljön a búcsúra, az mosolyogjon, hisz én így akarok rájuk emlékezni!

-Ha ezt szeretnéd – nyögte elszorult torokkal Iruka.

-Ja és üzenem a srácoknak, ne adják fel ők, elérhetik az álmaikat, hisz te adtál nekik lehetőséget! Különösen Sakura, rendes lány, és ha kicsit oda figyel bármi, lehet belőle!

-Átadom – a férfi szemeiből patakokba folyt a könny – Bár jobb szeretném, ha te tennéd ezt meg.

-Nem! Nekem ennyi jutott és most, mint egy egyszerű jelentéktelen ninja távozom is!

-Nem vagy jelentéktelen! – kiáltott fel Iruka – Nekem igenis számítasz!

-Köszönöm a szép szavakat – egy könny cseppent az arcára – Nem érek ennyit, hogy egy ilyen nagyszerű ember, aki kitűnő ninja miattam könnyet ejtsen. Mindenért Köszönet Iruka s… - itt elcsuklott a hangja és félre bukott a feje.

A sensei magához ölelte. Így találtak rá Kakasiék.

-Mi történt? – kérdezte Naruto

-Yami sensei – suttogta Sakura.

-Elment – nyögte ki Iruka. Kakasi némán fel segítette társát. Nem kelletek a szavak.

A ravatalnál álltak nem sokan jöttek el a temetésre, hisz Yami tényleg nem volt ismert tanár az akadémián. Iruka nem rendezett nagy felhajtást néhány régi barát és diákon kívül senki nem volt ott.

-Yami igazából hamvasztást szeretett volna, és hogy szétszórjuk a hamvakat, de közös megegyezéssel ezt a kérését nem teljesítettük. Viszont az itt megjelenteket arra kérem a másik kérését, teljesítsük, és mosolyogva vegyünk búcsút tőle.

Irukának könnyei ki csordultak de elmosolyodott.

-Emlékszem mikor először lépet az akadémiára, mint tanár kicsit elveszet volt de nem adta fel soha.

-Akkor most mért nem kért segítséget? – süvöltötte Naruto kétségbe esetten.

-Nem akart – hajtotta le a fejét Iruka – És ha valakit nagyon szeretsz el tudod engedni. És teljesíted, amit kért.

Az emberek lassan el szálingóztak a sírtól.

Iruka és Sakura maradt ott.

-Szerettem Yami senseit. Sajnálom hogy elment.

-Azt üzeni ne ad fel még sokra, viheted – tette a vállára a kezét Iruka.

-Köszönöm sensei. – és ott hagyta egyedül a sírnál.

-Mért hitted hogy jelentéktelen vagy? Még ott lett volna az egész élet előtted!

Pár nappal a temetés után Iruka fel ment Yami lakására, és amit ott talált meg rémítette.

Egy lelet volt az asztalon olvasni kezdte majd mikor a dokumentum végére ért minden világossá vált számára.

Mindig is tudta hogy Yami nem volt se magas se nőies de hogy halálos beteg. Ez meg döbbentette. A papírból ki derült, hogy nem volt már sok hátra neki, mert egy szörnyű szív probléma kínozta. Nem ment kezelésre ezért állapota csak romlott. – Így végül a becsületes ninjához méltó halált választottad – motyogta félhangosan Iruka.

-Mit találtál? – állt meg a nyitva felejtett ajtóban Kakasi.

-Yami halálos beteg volt és nem tudott róla senki – felelte és visszarakta a papírt az asztalra ahogy, elvette. – Ezért volt rosszul sokszor… a gyerekek ki is használták de, azért nem bántották. Néha nagyon hiányzik a kis ügyetlenek. Nem volt ki emelkedő de a gyerekek nagy része szerette. Hiányzik nekik és nekem is az akadémia, mintha üres lenne.

Kisétált Kakasi mellett.

-Mintha gyászolnál?

-Nem Kakasi azt nem tehetem de, a gyerekek érzik a hiányát senki nem tudta a tekercseket ilyen, rebben tartani neki mindene volt a könyvtár maga, igazgatta és mióta nincs ki ürült azon része az akadémiának – sóhajtott. Visszament az akadémiára és benézett a könyvtárba. Tényleg üresen tátongott hát végig járta az öreg falak közt felgyülemlett tudást csodálta majd azok az órák mikor lopva bejött, hogy figyelje a serénykedő nőt.

A szája mosolygott de a szeme könnyben úszott. Leroskadt az egyik polc alá és ott ült becsengetésig.

Vége…

Cirkusz és lánc

Szerzői meg jegyzés: A történet egyik ismerősöm inditatására íródott meg a saját érzéseimen alapszik. Bárminemű hasonlóság a valósággal csak a véletlen műve. A történet szereplői valós létező alakok, akik saját maguk tulajdonai, én csak a becenevüket és kinézetüket vettem kölcsön. Semmilyen anyagi haszonszerzés nincs a háttérben.

Itt egy kép az eredeti szereplőkről:  Aoi, Reita, Ruki, Kai, Uruha

 

Uruha szemszög:

Figyelem őket. Fáj látni, mit művelnek. Már megint vitatkoznak - oh nem kell itt nagy tányércsörömpölésre meg kiabálásra gondolni -; nem, itt egyszerű szavakról van szó, amik még csak nem is azt hivatottak közölni, amit igazából éreznek. Minden egyes kimondott hang fájdalmas, fáj mindkettejüknek, mégse fejezik be.

Kai kirohan a próbateremből, mintha még könnyeket is láttam volna a szemében.

- Elmentem papírokat intézni – és már csak a csukódó ajtó van mögötte.

Reita arca vöröslik a dühtől. Ruki fáradtan ül le a kanapéra és figyeli az eseményeket a tükörből, Aoi mellé telepszik, és szemével int, hogy kövessem a dobost. Nem kell szólni, megteszem magamtól. Komótosan leteszem gitárom és követem Kait.

Abban a kis tárgyalóban találok rá, ahol a papírjaink nagy részét tartjuk, na meg az összes olyan fontos dolgot, mint az általunk kiadott lemezekből egy-két példány meg Ruki összes tervezete, szóval minden, ami a bandához köthető.

A kanapén ül és kezeibe temeti arcát. Oda sétálok mellé, várom a vihart, de csak kétségbeesetten felnéz.

- Mit tettem? – suttogja – Fájt…- a következő pillanatban arra ocsúdok, hogy zokogva áztatja el a vállamat, mindenféléről hadovál összefüggéstelenül, és sír. Az örök mosolyog Kai sír, szipog a vállamon.

Én érzem ezt csak abszurdumnak?

A könnyek elfogynak, a légzés visszavált normálisba, lenyugodott. Feláll és neki áll szöszölni a papírokkal.

- Köszönöm – suttogja még nekem háttal. Szégyelli, hogy gyengének láttam; fél, hogy felhasználom ellene. Próbálja úgy eltünteti a könnyeit és orrot fújni, hogy ne vegyem észre. Végül ott hagyom a teremben, most csak egy váll kellet, hogy kiadhassa bánatát, nem szólhatok bele a dologba, nem tehetem meg, pedig úgy megtenném.

A napok tovareppenek, de a helyzet egyre rosszabb. Szaporodnak a Kai nélkül zajló próbák száma, és egyre többször találom a kis tárgyalóban, amint magában hullajtja könnyeit.

Reita struccpolitikát folytat és homokba dugja a fejét, ahonnan csak akkor húzza ki magát, ha bent van a dobos, és szól hozzá két gorombát.

A másik munkába menekül, hogy minél tökéletesebb legyen a következő turnénk.

- Hol van Kai? – kérdi Aoi, mikor szeretnénk meghallgatni az egyik számunk.

- Megkeresem – tápászkodok fel. Persze nem kell nagyon keresnem, tudom, hol találom meg ilyenkor, és igazam is van. Kényszeredetten rendezgeti a papírokat a kis irodában fülén telefonnal.

- Segíthetek? – kérdezem minél csendesebben, hogy ne zavarjam meg nagyon a beszélgetést. Felkapja a fejét és látom, hogy lesz a feszültségből megnyugvó arc. Pár szót még vált a telefon túl oldalán lévő egyénnel, majd leteszi.

- Meg hallgatnál? – kétségbe van esve, ez tisztán látszik, hát bólintok. – Kérlek, ne mond el senkinek, inkább felejtsd el – nem értem mire céloz, de megint bólintok.

Kicsit még mérlegel, végül leültet. Fel-alá járkál, majd inkább leül ő is egy székre. Nagy nehezen neki kezd, látom, az első szavak lassan buknak felszínre.

Olyan dolgokat tudok meg, amikről nem hittem volna, hogy lehetséges. Nem hittem volna, hogy ezek mozognak a háttérben.

Összefeküdt Reitával. Ezt még fel tudnám dolgozni, hogy baráti kézi segítség, de hogy Kai feláldozza a feneke szüzességét, az már kicsit sok. Ami még meglepőbb, ezek után úgy tettek mintha meg sem történt volna. Bár másnap még előkerült, és akkor Reita kérte, hogy felejtsék el. Kainak fájt, nagyon fájt, de meg tette. Szomorúságát leplezvén összejött egy lánnyal, aranyos volt és kedves, még én is emlékszem rá. Olyan, aki igazán megértette a kis dobost. Kai beleszeretett és el felejtette a basszerossal történt afférját, csak nem minden úgy sült el megint, ahogy kellet volna igazán. Reita kifogásolta a választottját, bántotta és még el is marta volna a leányzót, ha Kai nem választja szét az életét két részre, így hasadt meg először. Lett egy Kai, aki otthon van, aki mesél a benti gondjairól, aki örül, ha finom vacsorát kap, és örül, ha megölelik, és lett egy Kai aki itt bent él a munkájának és a zenén kívül más nem is létezik. A következő fájdalmas pont, mikor a hangok kifakultak és a ritmus más lett. Reita mindent gyorsan akart, hogy siessenek, hogy vad legyen az élet. Kai viszont már meg akart pihenni, kis békességre vágyott. Itt voltak apróbb összezördüléseik, nem sok, de párnak mi is fültanúi voltunk.

Végül jött az utolsó stádium, amit már mi is láttunk.

Kainál az utolsó csepp a pohárban, mikor Reita még abba is bele szólt, hogyan viszonyuljon az édesanyához, ami a kis dobosnak igen érzékeny pont az életében. Nagyon sokat dolgozott azon, hogy az édesanyja elfogadja a barátnőjét, és még többet azon, hogy a barátnője kibírja az életet úgy, hogy ő turnézik.

A másik csepp - mert azért az utolsó csepp után van még egy, ami borítja a bilit -, a fent említett barátnő. A basszusgitáros kifogásolta, hogy túl sokat vannak együtt és a kislány elveszi tőle Kait. Megpróbálta összeugrasztani őket, csak valamit Reita sem vett számításba, nem véletlenül bírták ki olyan jól az egymástól való távollétet. Valami olyan kapocs van a lány és Kai között, amit még ő maga sem tudott elmagyarázni nekem. Végül a leányzó maradt, Kai pedig az őrület szélére sodródott.

Ha összevesznek Reitával, akkor lehet a bandának is vége, ha meg így marad, rövid időn belül kereshetünk egy új dobost, mert Kai idegei felmondják a szolgálatot.

A szóözön véget ér, Kai még szipog kicsit, majd felnéz.

- Felejtsd el, amit mondtam, kérlek – pislog párat, letörli kibuggyanni készülő könnyeit. Kihúzza magát és megyünk vissza a próbára.

Persze a fiúk csúnya szemeket meresztenek ránk, de végre nekiállunk. Kai szeretettel végig simít a dobfelszerelésén, mint aki búcsúzna tőle. Nem értem és azt hiszem nem is akarom észrevenni.

A szám felénél Kai ront, nem állunk meg csak fél szemmel csípem el Ruki értetlen pillantását a tükörben, majd az utolsó negyedben megint ront. Vége a számnak és Reita robban. Lehordja Kait és már csak annyit veszünk észre, hogy a dobos eltűnt, bár még látni vélem a szemeibe gyülekező árulkodó könnyeket.

- Most túl messzire mentünk – suttogom magam elé. Leülök a kanapéra és figyelem a kitörni készülő káoszt. Ruki a fejét fogja Aoi vígasztalja, ők már tudják, elég csak rám nézni. Ők már tudják, amit Reita még csak nem is sejt.

Ez volt az utolsó felvonás.

Reita által Kai nyakába rakott láncok eddig bírták. Nem lehet a végtelenségig húzni, feszíteni, mert egy szem lepattanhat. Itt megtörtént.

Kai nem válaszol a telefonhívásokra, sms-ekre, e-mailekre, semmilyen felé irányuló érdeklődésre. Nekem is csak egyszer veszi fel a telefont, megkér, mondjam meg a többieknek, jól van, majd jön, nyugodjunk meg, a menedzser és a főnökség tudja, amit tudniuk kell. Továbbítom az üzenetet. Ruki megnyugszik, és visszatemetkezik a papírjaiba. Aoi nem annyira hiszékeny, de nem foglalkozik többet a kérdéssel. Reita nem is figyel. Legalábbis akkor ezt hittem.

Egy hét telik el Kai nélkül. Pontosan abban az időpontban nyílik ki a terem ajtaja, mikor egy héttel ezelőtt becsukta maga mögött.

- Sziasztok! – köszön, de arcára nem ül ki az a jól ismert mosolya. Helyette a mellette álló egyénnek szalad fülig a szája. Hirtelen olyan mintha kettős látásom támadna.

- Bemutatom Tabane Yukant. A főnökség már mindent tud és elintézett. Betanítottam neki mindent, bár nem volt nehéz dolgom – itt halványan rá mosolyog a hasonmására. - Legyetek vele jók, és jobbak, mint velem.

Állam a padlón landol. Tessék, most mi is történt?

- Viszlát! - int búcsút.

- Kai… - nyöszörgi Reita.

Még egyszer visszanéz az ajtóból és ránk mosolyog.

- Vigyázatok rá jobban! – Még látom azt a keserűséget a szemében, amit akkor, mikor először sírta el nekem bánatát.

Mosolya olyan, mint az én Yutakámnak. Aztán itt hagyja a cirkuszt és leveti láncait.

Vége?

7. fejezet

Mie furcsállta ezt a hang nemet de tette amit, mestere mondott. Lemaradt fivérével.

-Valami fura van Kewoban – mondta csendesen Gienek. Az nem válaszolt pontosan tudta mire gondol nővére.

Kewo kevés embertől félt és kevés embert tisztel. Ez a hang, pl. a félelem és a tisztelet keveréke volt csipetnyi haraggal.

-Ti lennétek Kewo tanítványai? – nevetett az egyik fa lomb koronája.

-Ki vagy?

-Milyen hamari fiatalember! Zen vagyok…

-Kewo bácsi régi diákja!

-Pontosan! Okos kislány!

-De elárultad öt!

-Nem! Ö árult el engem!

-Túl hamar akartad a tudást de még nem voltál rá készen! – mondta Gie és vissza emlékezet a régi mesére!

-Nem! Valaha tanított de túl keveset mutatott a tudásából és elhagytam ezért!

-Ö hagyott el téged! Mert meg lestél egy titltot tekercset! Nem vagy elég türelmes! – suttogta Mie és felhúzta a fej pántját. Figyelte ellenfelét a látása meg élesedet a sötétben jobban ki vette a részleteket. Gie követte a példáját.

-Szóval ti vagytok a sárkány szem ikrek? – nevet nagyot Zen.

-Igen mi! – felelték egyszerre.

-Érdekes lesz a játszma – vigyorog, és már támad is. A közel harc nem neki kedvezett. A testvérek összhangban védekeztek és támadtak. Gie a felső testet Mie pedig az alsót.

Zennek nem sok esélye volt az össze szokott csapattal ellen.

-Szóval ezért vagytok híresek? – morogta Zen miután hátra ugrott. És farkas szemet néz az ikrekkel.

-Nem vagyunk híresek csak eddig még nem vesztettünk. – felelte Gie. Már támadt is összhang továbbra is töretlen. A szemük kattant egyet és függőleges vízszintesbe váltott.

-Még két esély - közölte Mie.

-Akkor siessünk! – felelte Gie két ütés között.

„-Ez így nem jó! Valahogy szét kell választanom őket!”-gondolkodott Zen.

Földre került. A kis figyelmetlenségének az ára!

-Fejezd be! – mondta Mie és átadta a kegyelemdöfés lehetőséget Gienek!

„-Itt az alkalom!”-csillant fel Zen szeme. De elszámította magát. Mie is támadt bátyja mellet. Egy kunaival a fejében bukott hanyatt.

-Végre egy méltó ellenfél – morogta Gie és kihúzta a kunaitt a testből ami, élettelenül feküdt.

-Ja – felelte Mie és vissza rakta a fegyverét a lábán levő tokba. – Na menjünk!

-És mi lesz vele?

-Nem érdekel ö kereste a halált. – felelte Mie és indult is. Gie előrébb sietett.

Valami meg mozdult Mie mögött.

-Meg vagy! – csikorogta Zen és kést szorított a lány nyakához miközben magához szorította. Gie lehetett bármilyen gyors is Miet használta pajzsnak.

-Mit akarsz? – kérdezte a lán hangja nyugodt volt, bár szemében lángolt a düh.

-Nem is tudom… Legyőzni a sárkány ikreket, megölni a volt mesterem, elvinni a császár lányát az apjához.

-Miből gondolod, hogy nálunk van a lány?

-Denek értékes csiripelő madár… de nem lesz alkalmatok, hogy megállítsatok!

Ekkor elkattant valami Mie agyában és elborította a vörös köd! Mint egy eszeveszett küzdött el törte Zen karját majd a térdért és addig püfölte a fejét, míg csak egy véres massza nem maradt belőle.

Vörösen izzó szemeit bátyára emelte.

-Megölöm. – sziszegte és várt. Majd fel kecmergett a vér tócsábból.

-Tudod, hogy nem teheted előbb beszéljünk Kewoval.

Mie nem felelt elindult a többiek után. Gie tudta hogy az is nagy erő feszítés, hogy nem rohanjon. Ez mindenkit elér egyszer, ha a sárkány szemet viselik.

 -Ti vagyok a sárkány testvérek? – suttogta ijedten Kend. Hátrál, de elbicsaklik a saját társa élettelen testében.

Mieből olyan energia áramlik ki hirtelen a feszültség tapintható.

-Elárultad a császárt, elárultál minket és még itt vagy? – csikorogta Mie és minden egyes szónál fenyegetőbbe vált.

-Az érzéseim irántad akkor is tiszták! – vinnyogta elvékonyodott hangon.

-De ez engem nem érdekel kicsi Kend! Csak Gie tudja mi jó nekem – arcán kegyetlen mosoly jelenik meg.

Neki lendül. Kend a következő pillanatban a torkán egy vasmarokkal tér magához.

-Nem érdemled meg a halált – sziszegte Mie és a torkánál fogva talpra, rángatta a srácot. – élj együtt a bűntudatódal! – köpte és a legközelebbi fához vágta Kendet.

Gie is morgott valamit az orra alá.

-Szét kell válnunk, hogy megöljük a katonákat – mondta az öcs és megérintette Mie kezét. Mie bólintót és felrugaszkodtak a lomb ösvényre.

–Állj meg egy percre – negáltak egy fa vastagabb ágán. – Ezt oda szeretném adni – és előhúz egy láncra fűzött medaliont. – Már rég oda adtam volna csak mindig elmaradt.

-Köszönöm nagyon szép – forgatta az ujjai közt a kis ékszert nem ábrázolt semmit, és mégis mintha minden lett volna.

-Saját kezűleg készítettem fenyőből – dicsekszik a lány.

-Menjünk, mielőtt el kapják Kewo bácsiékat!

-Akkor mire várunk még? – kérdezte nevetve Mie.

-Erre – felelte Gie és átölelte a lányt – szeretlek – suttogta a hajzuhatagba. Majd megcsókolta. Mie hozzá bujt.

-Én is.

-Menjünk - mondja halkan Gie. Kelletlenül elengedte húgát és már ott se volt.

-Maradj életben – suttogta a nagy semminek Mie.

Ö is elindult a másik irányba.

A két testvér, mint gyilkos árnyék szépen lassan le öldöste a császár seregét melyet családjuk után, küldtek.

Kewoék elérték az eltűntek erdejét mikor utol érte őket Mie.

-Hol van Gie? – nézet körbe Ene.

-Majd jön! Menjünk itt még nem biztonságos! – mondta Mie Keworw sandított. Ebből az öreg tudta valami nincs rendjén.

A falu teljesen üresen állt.

-Mi történt – nem mutatva érzelmeit körbe nézett az üres házak közt.

-Hát ennyien maradtunk – sóhajt Nie.

Az élelem raktárban van még egy kevés tartalék ki húzzuk egy darabig – közölte Kewo, ezzel jelezve, hogy maradjanak.

Mie elvonult egy régi kis házikóba.

-Mi baja? – csacsogta Ene.

-Gyászol – felelte Nie.

-Az első szerelmét, a testvérét, a falubelieket, az apját, a pótapját. Mindenkit, aki meg halt. – szomorodott el Nie és a bezárt ajtóra meredt.

-De hát Gie még él – pislogott a kislány.

-Nem – sóhajtót Nie és vissza fordult a tálhoz, amiben a vacsora készült.

-Akkor az ott egy szelem? – mutatott egy közeledő valamire.

Nie szeme elkerekedett. Gie jött vissza nagyon csapzott állapotban.

-Hol van Mie? – hangja rekedt volt de tiszta.

-Ott – mutatták egyszere a nők.

Gie ment húgához. Belép a kis házba félhomály fogadja és egy állo árnyéka.

-Nagyon elkéstem? – borul a nyakába hátulról.

-Igen – szipogta Mie – Csupa vér vagy!

-Tudom… Zen túlélte a támadást és meg talált.

-Megölted?

-A végén sikerült – sóhajtotta fáradtan a fiú.

-Gyere, ellátom a sebeid! – vezette a fürdő felé.

-Óvatosában! – méltatlankodik Gie. Miközben nővére levette róla a ruhák maradványait.

-Bocsánat mister nyápic! – engedte el Mie. Erre Gie felkapta és beledobta a medencébe. Mie prüszkölve bukott a felszínre. Gie ráugrott húgára.

-Naa! – kiáltotta ijedtében a lány.

-Mit félsz csak én vagyok! – nevet Gie.

-Persze – úszott a medence szélére Mie és ki kecmergett a vízből és leült a szélére. Kicsavarta hajából a vizet. Mellé ült Gie

-Bekötözöl?

-Még meg gondolom…

-Ne légy már ilyen!

-Milyen? Te dobtál a vízbe! – mérgelődött Mie és már törölte és kötözte a sebeket.

Gie kedvtelve nézte a lányt

-Mit bámulsz? – kérdezte a vége felé Mie.

-Téged – felelte a fiú és közelebb hajolt.

-Mit szeretnél?

-Téged!

Mie nem ellenkezett. Gie hanyatt döntötte a szeretett nőt, és mint már párszor most is bizonyította a szerelmét, ami tiltott volt mégis gyönyörű.

Nem sokára meg született Nie fia. Akiről a jóslat szolt. A faluban nem maradtak sokan bár Kend még csatlakozott. Miután kicsit szétverték elárulta, hogy kényszerítették.

A császári hatalom meg dőlt és ennek Nie fia ifjabb Shoka volt a vezetője. Öt választották meg vezérnek, de ö vissza mondta és kért minden falut, legyen békesség, és mindenki legyen a maga ura és közigazgatásának az ura.

Több falu meg alakult. És a tünékeny falu ismét beolvadt a fák sűrűjébe, hogy ne lehessen meg találni.

Az eltűnt falu legendává vált, ahol a sárkány ikrek élt.

Szereplők:

Mie: A sárkányiker lány tagja

Gie: Mie ikertestvére sárkánytestvér

Nie: Az eltűnt falu dajkája Men húga

Men: Az eltűnt falu orvosa Nie nővére

Shoka: Az eltűnt falu vezére

Kewo: öreg ninja az ikrek mestere

Velk: Gazdag úr a nagyvárosból Evik apja

Evik: Velk fia ifjú hercegjelölt Ene vőlegénye

Ene: A császár 10. Leánya Evik jegyese

Kend: Ene hercegnő testőre

Deken: Ene hercegnő testőre

Nat: A császár ágyasa Ene édesanyja

Zen: Kewo volt tanítványa

6. fejezet

Másnap estére értek el a romvárost. Ezen a helyen állt valaha az eltűnt falu. Valaha ez volt Shoka nagyapjának a faluja. Mie szeretett itt lenni sokszor elszökött ide Gievel mielőtt Kewo kezelésbe vette volna őket.

-Mi olyan különleges ebben a helyben? – kérdezte Kend belerúgva az egyik romos ház falába.

-Itt éltek valaha az őseim. Még az apám is itt született. Bár akkor már lerombolta a császár serege a falut de mégis az édesanyja ide jött hogy meg szülje öt és a testvérét. Aki nem olyan rég halt meg – Mie érezte a hej múltját, átélte hogy mi is történt ott sok évvel ezelőtt.

-Honnan tudod mind ezt? – kérdezte az érkező csapatból Kewo.

-Mesélnek a kövek a fák – nézet körbe Mie szeme üvegesen csillant olyan volt mintha nem látná az ott lévőket csak a múltat. Gie is megérkezett és figyelte húgát.

-Mit…-kérdezte Kend.

-Sss…- pisszegte le a fiút Gie Kend annyira meg lepődött hogy csendben maradt.

Mie táncra perdült.

-Mit táncol? – suttogta Nat.

-A holtak búcsú tánca ez. – felelte Kewo – de ez páros tánc – motyogta. Erre Gie húga mellé állt és minta mindig is tudta volna a táncot, együtt lépkedett Mievel.

A sosem tanult lépések táncá alakultak. A tánc egy emlékké, az emlék képpé vált, amit már mindenki láthatott.

A falu, amikor virágzott és jöttek a pusztítok. Mikor Shoka anyja visszajött szülni. Mikor a falu maradékát is elpusztították. A látomás véget ért és újra a romok közt áltak.

-Ez nagyon szomorú – szipogta Ene.

Mie sírva elrohant.

-Hova meg? – ment volna utána Kend.

-Hagyd csak – von vállat Gie.

-De hát!

-Ilyenkor nem jó a közelében leni! Igen instabil.

-Akkor is! – erősködik az ifjú ninja.

-Kend öregem te tényleg azt akarod, hogy a nővérem elagyabugyáljon? – csóválta meg a fejét Gie – Gyere inkább a tűzhöz együnk – invitálta. Rá dobta a vállára a kezét és húzni kezdte a tűzhöz.

-Legyen – bólintott.

A tűz mellet hamar jo kedv kerekedett. Mindenki mesélte bajos kalandjait és hogy mien jó volt régen.

Nat sokat kérdezősködött Nietől az ikrekről. Gie ki lett faggatva Mieről hogy mien és hogy miért nincs ott.

-Mie különleges egyéniség. Megköveteli magának, hogy foglalkozzanak vele, ugyan akkor nem szeret emberek között lenni kicsit magának való. De nagyon erős. Eddig csak egyszer sikerül le győznöm – meséli.

-Akkor is csak, azért mert épp beteg volt. – szúr közbe Kewo.

-Ja de sikerült!

-Akkor se tisztességesen – mondta erre Mie és ki lép az egyik szikla mögül.

-Ezt hogy érted?

-Az volt a lényeg hogy ki üssük a másikat. Te csak két válra fektettél, ja és azt is elég piszkos eszközökel – felelte Mie és leült a körbe – körbe vettek minket – fordul Kewohoz.

-Hányan vannak?

-Nekem egy hadsereg is kevés – vigyorog Gie.

-Annál többen vannak – torkolta le öcsét Mie - de csak egyszerű harcosok.

-Hány árny harcost hozzak létre? – kérdezte Gie

-Fejenként 15 darab elég lesz. Ha Kewo bácsi a többiekre vigyáz – néz az öreg ninjára.

-Túl tárgyaltuk menjetek! – hessegette őket Kewo.

Mie és Gie eltűntek a terjedő sötétben. Mikor elég messze voltak a többiektől mintha ki vált volna belőlük még egy és még egy. Elérték a harminc föt.

-Jó vadászatot! – köszön el Gie többszöröse.

-Szép halált – válaszolt Miek és eltűntek.

-Most mi lesz? – sipítozott Ene.

-Maradj csöndben – hurrogta le Nie. Tudta, ha most a legkisebb nesz is végzetes lehet számukra. Csendben figyelt a faluban töltött évek alatt meg tanul egy s mást.

Kewo bélkésen hátra dőlt és figyelte a két ideges srácot.

Sokáig nem történt semmi. A nagy csendben csatazajok jutottak el a kis csapathoz.

-Mie harcol – konstatálta Nie.

-Honnan tudja?

-Ö használja a föld és víz energiáit és sok csakrát szabadit fel a harc közben. – felelte Nie a fiuknak.

-Ezt honnan tudod? – kotyog közbe Nat.

-Én neveltem őket. Ismerem a képességeiket a vágyaikat, az álmaikat! – húzta ki magát a pótmama.

Mie sokáig caplatott tizenötöd magával és semmi nem történt. Körülötte be zárult a kör. Hallja a katonákat de nem támad. Öccse nem messze ugyan így tesz. Valaki fel ordít a közelben Mie mozdul és hárítja a kardtámadást. Holtan rogy össze a támado. Egy kunaival a szívében.

-A francba! – szisszen fel valaki nem olyan messze. Muie már dobja a surikent. A férfi fejét találja el pont homlokon.

-Gyertek elő! – kiáltanak a Miek.

Elő kecmeregnek kelletlenül és hangosan a katonák.

-Ha gondoljátok tőlem kezdhetjük! – mosolyog Mie és elkezdi a föld gólem pecsét sorozatát.

Valamelyik árnyékát de nem aggódik tudja, hogy jól védekezik és egyébként is most másra kel koncentrálnia!

-Kész! Homok szörny és Sár gólem! – kiált Mie és a földből két szörny válik ki. Az egyik porlik, míg a másik cuppog hanggal folydogál – A tiétek! – int. A Homoki szörny meg vakítja a Sár gólem pedig szobrokat készít belőlük.

-Ez kész! Köszönöm a munkát! – ezzel csak egy Mie marad a szobrokat nézegetve.

Gie nem teketóriázik sokat.

-Gyertek elő! – ordítja és készíti a Tűz madár pecsétet.

A katonák elő bújnak és vigyorogva körbe veszik a 15fös kis csapatot. Középen az igazi Gie most készült el a pecsétel. A katonák támadnak.

-Viszlát! – nevet Gie – Gyere elő Tűzmadár! – ezzel előhív egy csodaszép madarat, aminek mindene lángol, és amihez hozzáér az is lángot kap. Mégis az emberkésztetést érez rá, hogy hozzá érjen. Meg bizonyosodjon róla igazi e a káprázat.

A katonákból csak hamu maradt. Gie vissza hívja árnyait és a rom falu felé veszi az irányt.

-Valahogy olyan uncsi! Nincs rendes ellenfél. – panaszolja húgának. Vissza felé összetalálkoztak.

-Ja ez így már nem olyan jó – fúj egyet a lány. Megérkeznek a tűzhöz.

-Mikor lesz rendes ellenfél?

-Reménykedj, hogy több nem lesz! – vág közbe Kewo. – most pedig indulás tovább még haza kel érnünk! – vezényelte és mentek.

-Mért érzem hogy követnek? – suttogta bátya fülébe Mie.

-Nem t'om de én is érzem – magyarázta Gie.

-Jól érzitek – szól közbe Kewo – Maradjatok le és nézzétek meg és tudjátok, meg mit akar. – adta ki az utasítást – most használhatjátok a szemet ez egy nehéz ellenfél lesz! – mondta gondterhelten.

5. fejezet

A terv eddig sínen van.

Mie megkereste Enét és kijátszva őreit bejutott hozzá. Kopogtat.

-Mi az – kérdi Ene a szoba közepén, egy párnán ülve – Vagyis tessék? – vált hangnemet. Kilép az árnyékból Mie, Ene meglepődik.

-Mért nem használod az ajtót? – csodálkozik.

-Nem azért vagyok, itt hogy mindenki tudjon róla.

-Hát akkor mit szeretnél?

-Csak mesélni.

-Miről?

-Emlékszik…

-Jaj tegez már! – fakad ki Ene.

-Bocs. Emlékszel, azt mondtam árva gyerek, vagyok.

-Igen.

-Nos kiderült kik a szüleim. – meglobogtatta pár rongyos papírt.

-Mi ez?

-A mesterem találta meg egy haldokló férfinél utána nézett egy kicsit, és mint kiderült a császár egyik ágyasának és annak a férfinak vagyunk a gyerekei.

-Mért beszélsz többes számba?

-Mert rólam is beszél – felelte morcosan Gie miközben bemászott az ablakon.

-Aha és te ki vagy?

-Az öcsém – zárta rövidre a témát Mie – Nézd meg a papírokat nem ismerős ez a név?

-Hisz ez az én anyukám neve!

-Igen. Tudod hol van?

-Persze az ágyasok közt a palota legbelső udvarában.

-Figyelj…

-De ha ez igaz ti a testvéreim vagytok! – jut el a tudatáig. Ennek a tudatában Mie nyakába ugrik. A ninja lányt annyira meg lepi a hirtelen öröm kitörés, hogy hanyatt esik. Mie csak hápogni tudott.

-Úgy szerettem volna igazi testvéreket! – hadarta.

-Nyugi – szolt közbe Gie –Még ne örülj – felsegítette a két lányt.

-Mért?

-Még előbb meg kell szökni, és utána lehet örülni! – felelte Mie.

-Szökni?

-Igen meg látogatjuk a császári palotát, ellopjuk anyut és megyünk haza jövet házasság után te is jössz!

-Jó ezt értem, de hogy?

-Majd mindent szépen sorban a maga idejében! – Ene bólintott. – De addig ne csinálj semmit! – Mie a nyomaték kedvéért még a mutató úját is meglengette a hercegnő ellőtt, és a szájára rakta. – senkinek ne mond el! És…

-Jönnek – szakította félbe Gie.

-Majd még beszélünk – szorította meg a kezét Mie és eltűntek. Ene egyedül maradt a szobába.

-Történt valami? – rontott be Deken.

„-Ne mond el senkinek!” – csenget Ene fülébe Mie szavai.

-Semmi – füllentette végül és kedvesen el mosolyodott.

A következő hetekben, lázban éget az egész ház. Hamar híre ment, hogy meg látogatják a császárt. A hercegnő semmi változást nem mutatott. Továbbra is unta az Evikel való feszült beszélgetést.

Mie örült hogy a terve rejtve marad de azért halad. Viszont Kewo bácsi nem hagyta őket edzeniük kellet, ha nem akartak le maradni vagy el gémberedni.

-Lusta disznók – ordította – Trehány banda – korholta őket tovább egyik nap a kertben – Nem erősítétetek egy órát sem! Csak játszottatok!

-Edzetünk, de nem lehetett sokat! – motyogta Mie.

-És miért? – üvöltötte Kewo.

-A technika – fortyogott Gie.

Ezek után ki jött Velk úr is megnézni őket.

-Kézen állás! – parancsolta Kewo – Most le!

A tanoncok kézen álltak és behajlították a könyöküket. Mie remegett a dühtől.

-Fel, le, fel, le, fel, le – diktálta a ritmust a mester.

-Sensei – csikorgatta fogait Gie.

-Mesélj – hajolt közel hozá Kewo.

-Miért?

-Mert erősek akartatok lenni. Ne feledd, mit fogadtál meg! – emlékezte arra a napra mikor jól elagyabugyálta mindkettejüket. – Nézd meg Miet ö nem, panaszkodik vagy nyavajog. – mutatott rá a lényegre az öreg ninja.

A napok repültek, Kewo jól meghajtotta tanoncait és nem kegyelmezett, ha lustálkodáson kapta rajta őkett.

-Ma indulunk a palotába – jelentette be reggeli előtt Velk úr.

Az ebédet már az úton fogyasztották el.

Mie és Gie visszavették a régi arcukat és csak a feladatra koncentráltak. Kend többször próbált beszélgetésbe elegyedni Mievel nem sok sikerrel, mert Gie mindig elhajtotta.

Mikor meg érkeztek a palotába nagy felhajtást csaptak. A megbeszéltek szerint csak Gie és Kewo lett be jelentve, mint testőrök így Mie szabadabban mozoghatott, bár rejtve kellet maradnia. A bemutatkozó és üdvözlő ceremónia nagyon unalmas az ifjú ninják számára. De nem minden ment zökkenő mentesen a császár annyira fel buzdult a gesztuson és így úgy döntött a palotába lesz az esküvő. A ceremónia híre fel bolydította az egész város. Mie meg kereste a háremet de, nem ment be félt hogy mit talál.

-Hé Ene. Te szoktál találkozni anyáddal? – kérdezte egyik este leugorva a magas ablak párkányából.

-Idekéretem – elkezdi tördelni a kezét – Most készít fel rá, hogy milyen is egy asszony élete – tette hozzá bár inkább csak magának mint Mienek.

-Gie gyere elő! – motyogta Mie.

-Tessék? – Csodálkozik el Ene.

-Gie gyere elő! – ismételte meg hangosabban a lány ninja.

-Elrontod a mókát! – morog Gie és kicsusszan az egyik árnyékos sarokból.

Kinyílik a toló ajtó és egy fiatalra festett kimonós nő áll ott

-Gyertek, üljetek le – hangja kellemes és megnyugtató.

Ene vidáman oda siet az idegenhez. Várakozóan néz az ikrekre.

-Gyertek ti is – mosolyog a nő.

-Ki maga? – kérdezte Gie.

-Nat vagyok Ene hercegnő szülő anyja, vagyok. – felelte.

-Anya ne légy ilyen hivatalos – csacsog közbe Ene.

-Meg kéretem, hogy ne hívjon így – kecsesen meg hajol – Kérem jöjjenek át a koedukált szobába!

Mie gyanakodva de követte öccse úgy szint.

-Kewo úr sok mindent mesélt – csukta be az ajtót maga mögött – Itt nem hallgatnak ki minket meséljetek! – kérte és leült egy földön lévő párnára.

-Ha Kewo bácsi már mesélt, akkor mi mit mondhatnánk?

-Az úr csak annyit mondott hogy meg halt a férjem és az ikreim még élnek – könnyek csordultak végig az arcán de nem mozdult.

-Mit akar tudni? – vetette oda Gie.

-Kik ők? Igaz a hír? – kapott a szón Nat.

-A hír igaz – vágott közbe Mie.

-Tudjátok kik ők és hogy hol, vannak?

-Tudjuk – felelte Mie, leült Nattal szemben és lehúzta maga mellé fivérét.

-Hol vannak?

-Maga tette ki őket az erdőbe? – kérdezte tovább Mie.

-Nem - ijedt meg Nat a lány kemény hangjától.

-Akkor ki? – vágott oda Gie.

-A császár egyik katonája mikor elhurcoltak, mert az eltűntek erdején jöttünk át akkor eldobták őkett miután sikerült elvenni tőlem őket. – szipogta Nat.

-Mit csinálna ha maga előtt lenének?

-Mi ez ki hallgatás?

-Feleljen! – horkant fel Gie.

-Nem tudom… átölelném őket… megcsókolnám őket – gondolkodott – Igazából ezt nem tudom – valotta be.

Ene már nyitotta a száját, de Mie egy pillantása el elhallgattatta.

Már Gie is érzi itt valami nagyon nincs rendben. Mie bólint erre az öcsi eltűnik.

-Hova lett? – lepődik meg a nő.

-Köszönöm az elő adást Kewo bácsi most már elő jöhet. – morogta az orra alá Mie.

-Honnan tudtad, hogy itt vagyok? – nézett kutatóan tanítványára bár hangja mérgesen csenget a hátra csavart keze miatt, amit Gie fogyott.

-Meg éreztelek – felelte Mie. Testvére visszaült mellé. – Már előjöhet Nat kisasszony. – emelte fel a hangját.

-Ezt honnan tudtad? – lépet ki a fali szőnyeg mögül egy vékony nő.

-Na ö már hasonlít – mosolygott Giere

-Igen de inkább rád – megvakarta üstökét – Igen inkább rád, nem azért, de már ki ütköztek rajtad a nőiesség jelei – konstatálta Gie közben elhajolt Mie suhintása elöl.

-Miről beszéltek? – kíváncsiskodik az igazi Nat.

-Kewo bácsi meg rendezett egy jelenetet – kezdi Mie – Idejövünk, ahol már minden elő van készítve. Mi meg azt hiszük az igazi van az orrunk előtt. De a szöveg nem volt jó, túl sok volt a buktató – nézett szúrósan Kewora Mie.

-Mi volt a buktató?

-Túl sokat hazudott. Ráadásul még nem volt gyereke.

-Ezt honnan tudjátok? – lepődik meg az áll Nat.

-A faluba sokféle nőnemű lény meg fordult így meg figyeltük a mozgásuk viselkedésüket – magyarázta Gie.

-De egyformák vagytok – sóhajtott Nat. Végig mérte a ninjákat egyforma ruha csak a hajuk… Mienek hosszabb volt.

-Mért lennének azok? – szol közbe Kewo.

-Hasonlóan gondolkodnak a mozgásuk nagyon egyforma és a kinézetük…

-Ene te is benne voltál? – fordult a kis lányhoz Mie.

-Igen – hajtotta le szégyellősen szép hercegnői fejét.

Mie csak bazsalyogott.

-Innen hogyan tovább? – szakította meg a csendet Kewo.

-Mi bármikor indulásra készek vagyunk! – fűzte büszkén karba kezét Gie.

-Akkor? – pislogott Ene.

-És az esküvő? – vágott közbe Nat.

-Milyen esküvő? – vigyorodott el Gie

-Nem lesz itt semmilyen esküvő! – tette hozzá a magyarázatot Mie.

-Ene szedjél össze néhány egyszerű ruhát és hozd oda nekem – biztatta Kewo a hercegnőt. Aki félénken bólintott.

-Nat! – szolt Mie – pakoljon és készüljön hosszú túraszerűségre!

A nő tette a dolgát.

Mie és Gie csak úgy eltűnt.

-Már megint mi van? – csipogta Ene.

-Mennek a testőreidért – felelte Kewo. – Kérem segítsen – szolt oda a szolgáló lánynak. - Kérem, csomagoljon nekünk négynapi élelmet. Négy részre osztva.

-Persze hozom – azzal elsietett.

Mie végre megtalálta Kendet a palota egyik kerthez közeli fojtottján.

-Várj csak! – szolt utána.

-Mi van most már észre is veszel? – vágott vissza sértődötten.

-Gyere! – és húzta maga után a meglepett fiút. Mikor ki értek a kert egyik rejtettebb részére Mie szembe fordult Kendel.

-Mért vetkőzöl? – nézett furcsán mikor a fiú levette a felsőjét. Kend erre a reakcióra nem számított és zavartan játszani és gyűrögetni kezdte a pólóját.

-Mie nekem tetszel mint nő. – mondta leküzdve félelmét.

-Kösz de Gie nem engedné – mosolygott zavartalanul a lány.

-Te és a bátyád már…? – dadogta.

-Persze – vont vállalat Mie majd a lényegre tért – Van kedved velünk jönni? És itt hagyni ezt az egészet?

-Lenne – bólintott félénken Kend – Neked ez természetes, hogy a saját testvéreddel összefekszel?

-Nem tudod milyen körülmények közt, nevelkedtem és hogy hogy éltem úgyhogy ne ítélkezik felettem! – vágta hozzá Mie – Akkor jössz?

-Jövök – majd a földet fixírozva hozzá tette – Ez akkor is fura nekem a saját tesódal… és már nem vagy szűz?

-Mért lennék? – vont vállat Mie és ott hagyta a zavarodott fiút.

Mikor végre Gie mellé ért kicsit már nyugodtabbak voltak a kedélyek a lelkében.

-Na hogy vette?

-Nem érti az egészet! – sóhajt Mie és a fürdő felé veszi az irányt.

-Mehettek? – fogta meg nővére kezét Gie.

-Jó lenne – mosolyodott el Mie. Ezt a mosolyt csak Gie ismeri meg igazán a testvérét. Mert hiába mutatja magát erősnek belül törékeny és érzékeny.

4. fejezet

Ezek után Mie nem látta két alacsony rangú ninját de a szorongás nem múlt el. A három nap lejárt és a negyedik nap hajnalán érkezett meg Gie.

-Mi történt veled? – kérdezte kétségbe esetten Mie látva testvére állapotát. Gie több sebből vérzett és sok zúzódás volt rajta.

-Visszafelé meg támadtak eltereltem a figyelmet Nieröl és Kewo bácsiról hogy meg tudjanak lépni! Shoka meghalt, Nie pedig állapotos tőle. – suttogta Gie.

Mie meglepődött, de most nem a kérdéseké az idő. Bevitte öcsét a fürdőbe. Le vetkőztette és lefürdette.

-Rég nem fürödtünk így! – mosolyog fáradtan Gie – Gyönyörű vagy! – nézett végig meztelen nővérét.

-Ne pazarold az erődet! – felelte elpirulva Mie – És nem merj nekem meghalni, mert meg verlek! – tette hozzá leplezve zavarát. Miután mindketten tiszták és Gie sebbei kimosva jött a kötözés.

-Ne mocorogj! – morgott Mie.

-Bocs, de fáj! – háborgott a sérült.

-Kellet neked tűpárnát csinálni magadból!

-Nem direkt volt! – védekezett Gie. Hanyatt dőlt a kis szobában.

-Mesélj mi volt otthon – kérte Mie befejezvén a kötözést és Gie mellé feküdt szorosan.

-Hol kezdjem?

-Mi volt mikor haza értél? Részletesen!

-Mikor megérkeztem ép Shokat helyezték örök nyugalomra a romváros szélén. Nienek nagy pocakja volt és temetés után ki derült a baba apja Shoka. Megkérdeztem mi volt, míg távol voltam erre azt hitték, hogy meghaltál. Estére sikerült meg magyarázni, hogy még élsz és itt vagy.

-Hogy halt megy Shoka?

-A császár katonái megtámadták hazafelé jövet tudod sose titkolta, hogy ki ö és ebből lett a baj.

-Mért? Kegyetlenek de mégis miért?

-Erre van egy legenda – szolt Kewo kilépve a szoba árnyékából.

Mie felpattant és az öreg nyakába landolt. Motyogott valamit, amit csak Kewo értett meg.

-Igen én – felelte. Meg simogatta a lány kócos haját és leült az iker elé ült kíváncsian. – Akkor mesélek:

Régen még Shoka apja Shan volt a falu vezére és ekkortájt jósolták meg a császárnak hogy egy eltiport és eltűnt falu, aki a császár törvénytelen fia követelni fogja a trónt. Mivel ez a leírás igaz volt Shonra. Így a császár elpusztított a falut ezzel meg pecsételve sorsát. Shan ugyan nem de Shoka lázadt volna és ez igaz még három gyermekre, akik közül kettő előttem ül.

-Hogy? – lepődőt meg Mie.

-Fény derült a születésetek titkára. A császár akkor volt azon falu közelében mely édesanyátok szülő városa volt és a fiatal nő meg tetszett a császárnak magáévá tette. Az asszony szégyenében a gyermekekkel elmenekült volna de férje nem engedte. A császár eljött érte majd egy évvel később. A nő mielőtt el vitték volna férjére bízta a két kis csöppséget. A férfi pénz híján ki rakta az eltűnt falu határában az erdőben, hogy az állatok felfalják a fattyakat. Akikről évekkel később derült csak ki hogy az asszonya nem hűtlen hanem erőszak áldozata lett és a gyerekek, pedig a férjtől származnak. Ezután derült ki, vagyis ki deritettem hogy az ö gyermekei voltak vér szerint.

-Még él az az ember?

-Nem a halálos ágyánál mondta el mindezt. – Amúgy Shoka fivére volt. Nagyon örült hogy éltek.

-Szóval rólunk szol a legenda? – heveskedik Gie.

-Nem biztos – torkolta le Kewo. – Amúgy mint kiderült Az édesanyátoknak van egy leánya, akinaz udvarban van és a 10. hercegnőként ismeretes.

-Ene – suttogta Mie

-Mi baj? – pislog Gie.

-Itt van a húgunk. Ene a neve és nagyon aranyos, talán ha 14 éves lehet.

-Neked agyadra ment a sok infó?

-Nem!

-Tényleg mintha hallottam volna valami hasonlót.

-Te ki hallgattál minket? – háborodik fel Mie.

-Igen, mert eddig velem fürödtél most meg azzal az Enevel ezért mérges voltam…

-Vagyis féltékeny – javítja ki Kewo.

-Akkor az… és ki hallgattam a beszélgetést.

Mie nem válaszolt de agya tovább kattogtat.

-Ha Kewo bácsi itt van akkor hol, van Nie mama?

-Jó kérdés! – nevet a jól ismert hang fáradtan.

Az ikrek már ugrót is és a kismama hátrált.

-Vigyázatok a baba!

-Bocsi - szabászatot Gie.

-Örülök hogy egyben vagy – mosolyog Miere.

-És a falu többi lakója?

-Meg haltak – felelte szomorúan Kewo.

-Mért? Hogyan?

-Mikor Gie feltartotta a katonákat és össze verték aztán tovább mentek mikor megtalálták a falut le mészároltak mindenkit – sóhajt Kewo.

Mie lehajtott fejel tovább gondolkodott. Él az igazi anja lehet, hogy van egy féltestvére és most lesz egy unokatestvére ráadásul Nietől.

-Min gondolkodol? – kérdezi rosszat sejtve Gie.

-Szabadítsuk ki anyut és szöktessük meg Enét – lelkesedik Mie.

-Tessék? – kapta fel a fejét Nie.

-Te meg zakkantál míg nem voltam itthon?

-A gyerek agya jol forog – mormolja Kewo – Hajlam a tervet!

-A terv – csillant fel Mie szeme – Egyelőre annyi hogy rá vegyük Velk urat menyünk a császári palotába mint régen volt szokás amiről még Men mesélt. És ha megkerestük anyut, és ha minden sikerül elmegyünk a romvároshoz. Ott biztonságos, de még be kell venni Dekent és Kendet.

-Minek?

-Ha jól hallgatóztál tudnod kéne Ene ragaszkodik hozzájuk. Deken a szeretője. – morogta Mie –Ha már a császári palotába vagyunk meglátjuk mi lesz mert két lehetőség van vagy onnan lépunk meg vagy innen mikor vissza jöttünk.

-Megvalósítás?

-Először is bejelentünk téged, mint mesterünket utána követjük a tervet.

-Velem mi lesz? – szólalt meg csendesen Nie.

-A te létezésed nem fontos Velk úrnak viszont a konyhafőnök szeretettel fog várni és mindenki segítségedre lesz, mert kismama vagy. – mosolyodott el Mie. Az amúgy rideg arc és a régi gyermeki csalafintaság suhant át rajta.

Délután Velk fogadta a ninjákat.

-Mit szeretnétek? – hangja kemény volt nézése mérges.

-Az úr többször említette hogy szívesen megismerné mesterünk – felelte Gie.

-Neked hangod se halljam késtél egy teljes napot!

-Sajnálom nagyúr – jelent meg Kewo – A fiú miattam késett engem győzködőt hogy jöjjek el. Én vagyok a mesterük – tette kezét a két borzos üstökre.

-Értem – mosolyodott el végre Velk úr – Így már érthető. Egy jó mester meggyőzésért már nem olyan vészes a késés – bólogat az öreg – Kérem, meséljen tanítványairól itt jól végzik a dolgukat, de nem mondanak sok mindent, és aki idehozta őket nem mondott semmit.

-Könnyen és gyorsan tanulnak – felelte tömören Kewo.

-Szóval nem mond semmit a technikájukról? – nevet fel – Megértem én se adnám ki az ilyen nagy titkokat, de térjünk a lényegre mi az igazi szándéka hogy ide jött?

-Szeretném látni menyit puhultak az alatt az egy év alatt mert ha jól sejtem nem gyakoroltak. – itt szúrós pillantást vetet az ikrekre, akik lassan el sunnyogtak.

-Rendben de kérem, meséljen majd milyen egy ninja élete mostanában a béke idejében?

-Amikor óhajtja - bólint Kewo – A gyerekek említetek hogy fiának talált feleséget. Gratulálok – érzelem mentessége meglepő mégis bizalom gerjesztő.

-Igen a császár 10. Leánya hajlandó hozzámenni Evikhez.

-És a nagyúr már járt a császárnál leróni köszönetét?

-Miért kellene?

-Leróni a köszöntetett egy apának ki féltet gyermekét hozzáadja fiához. És talán bemutatni hogy igenis méltó az ifjú a kegyeltségre! Ne vegye sértésnek régi szokás egy öreg harcostól, nem kell figyelnie rám.

-De igaza van! Ha ez egy régi hagyomány akkor fel elevenítjük! Megmutatom a császárnak, hogy igenis hagyomány és császár tisztelők vagyunk! – lelkesedet az öregúr. Tapsolt és belépet egy írnok – levelet küldök a császárnak – Velk csak úgy sugárzott - Jó öreg maradj és mesélj még a régi szokásokról – marasztalta Kewot – Ti, pedig menjetek a dolgotokra – küldte el Miet és Giet. Azok bólintottak és köddé váltak.

-Jól megy az öregnek – vigyorog Gie.

-Ja de most Nie jön - sóhajt Mie. Már érezte milyen nehéz ez a terv valóságba átvitele.

A konyhán szívesen látták a fiatalasszonyt. Már aznap kapott ágyat munkát.

-Köszönöm – hálálkodott a konyha főnöknek.

-Nem tesz semmit hisz, aki kitesz az utcára egy kismamát az a legmocskosabb féreg. – felelte elérzékenyülten a konyha fö – Örülök, hogy tudok segíteni – sipogta a nagydarab ember. Nie mosolyogva adott egy zsebkendőt az új főnökének.

3. fejezet

Este nagy flanccal megérkezett a császár küldöttei a hercegnővel.

-A fiam – mutatja be Velk úr a puccba öltözött fiát.

-Üdvözlöm – köszöntötte a díszes  társaság vezetője –Bemutatom a császár tizedik leányát Ene  hercegnőt. – a kislány szintúgy roskadozott a giccses cuccoktól.

Holt unalmas volt az egész ceremónia és a bevonulás.

-Te, én kíváncsi vagyok a hercegnőre. – suttogta Mie

-Azért óvatosan húgi más ninják jelenlétét is érzem – súgta vissza Gie – Menj, nézd meg én addig vigyázok az úrfira.

Mie egy nagyon giccses szobába került és ott ült egy vékony nagyon szép fiatal lány.

-Bocsánat – szabadkozott Mie és ment is kifele.

-Semmi gond – csipogta a lányka – Kérlek maradj! – szipogta.

-Mi történt? – húzta be maga után az ajtót.

-Te vagy az első  nő akit itt látok, kérlek maradj!

Mie meglepetten beljebb sétált.

-Pedig legalább tízen vannak.

-Hol?

-A konyhán a kertben – felelte teljesen természetesen.

-De te akkor mért vagy itt?

-Én kíváncsi vagyok amúgy a vőlegényéhez tartozom.

-Mi? – lepődik meg a hölgyike.

-Nem mi, hanem: tessék. A testőre vagyok.

-Te? – végig mérte és hát a látvány elég bizarr: kusza hosszú haj vékony, törékeny test szakadt több helyen foltozott cuccuk.

-Igen – húzta ki magát Mie – Én és a testvérem, aki most is figyeli a vacsorát.

-De nem láttalak titeket a bemutatáson!

-Az jó. Azt hittem szem előtt maradtunk.

-Mért rejtőztök?

-Mert nem… - Mie  közeledő lépteket hall, nem túl barátságos aurával. Be húzódik az ajtó melletti falhoz, pont takarásba.

-Mi az?

A lány csendre inti a hercegnőt. Nyílik az ajtó és belép egy férfi mit sem sejtve.

-Ene kis… - ekkor Mie üt, és ájultan hanyatlik a földre a jövevény.

-Mit csináltál? – jajdul fel a kis lány – Ö az egyik testöröm.

-Bocsánat mindjárt felkeltem.

Lehajolt, nagy levegőt vett és kifújta. A levegő lehűl és a leütött is eszmél, bár egy kis rázás kel még neki.

-Mit keres itt és ki maga! – támad azonnal.

-Nyugalom - szol közbe Ene.

-Evik úr egyik szolgája vagyok, és azért küldtek fel, hogy szóljak a kis asszonyt már várják. – hadarta Mie és már ment is kifele.

A plafonon össze találkoznak a testvérek.

-Na volt valami érdekes? – kérdi Gie. Alattuk vígan folyik a vacsora.

-Semmi extra. Amúgy a mi kis hercegnőnket is ninják védik csak nagyon képzetlenek tűnnek. Az egyiket simán le ütöttem a másik, pedig nagyon rosszul bujt el.

-Tudod, hogy nem mi vagyunk a legjobbak Kewo bácsi is mondta hogy ezek csak a legrégebbi tanok. Azóta biztos vannak újabbak jobbak.

-Meg néznéd őket te is látnád – morgott Mie és neki dől egy oszlopnak.

-Jól van na ne morogj. – mosolyog kedélyesen Gie és átöleli húgát.

-Ott jön a tyúkica és nyál gombóca – morog Mie és fejével az ajtó felé bök.

És tényleg ott jött a párocska teljes pompába.

Az est már csak unalmasan telt De végre vége az egész pucc parádénak.

-Úgy unatkozom – morogta Mie. Evik úr szobájába állt a falnak támaszkodva.

-Menjetek kifele egyedül akarok lenni! – kelt ki magából Evik. Gie megvetően rápillantott a kis fiúra megrántotta a vállát. Kiterelte húgát mielőtt vissza szolt volna. Végre becsukódott mögöttük az ajtó és friss levegő jutott a tüdejükbe.

-Jöhet egy menet? – kérdezte az udvar felé tartva Gie

-Tőlem – vigyorodott el a lány és már nagyobb sebességre kapcsoltak.

Ki érve az udvarra vezető lépcsőnél két alak ücsörgött.

-Kik vagytok? – kiált rájuk az egyik.

-Velk úr szolgálatában állunk – felelte Gie – És ti?

-Mi Ene úrnő biztonságáért felelünk, ezért nem mehettek most a kertbe.

-A kisasszony egyedül szeretne lenni! – tette hozzá a másik kiben Mie felismerte az akit le ütött. Felöltötte a ragadozó mosolyát.

-Na de kérem – kacérkodott és közelebb vonaglott. –Kérem – pislogott, tudta hogy öccse elbánik a két fiúval hát köddé vált.

-Hova lett? – kapkodták a fejüket.

Gie felkacagott.

-Mie szereti ezt – vigyorodik el ö is. Indul húga keresésére.

-Hé! Azt mondtam: nem mehetsz!

-Nem tud érdekelni mit mondasz! Nekem most meccsem van. – ott hagyja a két hőbörgőt. Kezdődik a bújócska-bunyócska.

Mie hamar rátalál a hercegnőre, akihez némán közeledik.

-Mit keres itt? A testőrei aggodnak önért.

-Jaj! – kiáltott fel – Úgy megijesztettél! – mondta kedélyesen mikor felismerte a jövevényt. – Ne félts jó ninják diplomások, és jól végzik a dolgukat – mosolyog kedvesen a kislány.

-Ahhoz képest simán le ütöttem az egyiket.

-Kend volt ki nagyon félt hisz a húgára emlékeztettem, aki meg halt.

-A másik ép a bátyám kereste de mindig elment mellette.

-A bátya ninja?

-Mért?

-Mert Deken mikor belépet a házba, megérezte az erőtöket és nagyon megijedt.

-Nagyon gyengék. Honnan valósiak?

-Nem tudom valamilyen rejtett faluból valósiak ahol ninjákat nevelnek. Csak az biztos hogy rám jól vigyáznak.

-Akkor eddig nem akarták megölni – fújt egyet Mie – Csoda hogy eddig életben maradt. Tuti a legsilányabb suliból kerültek ki.

-Na de kérem!

-De ha egyszer a legegyszerűbb trükktől meglepődnek. – tárta szét a kezét majd gyorsan a fák felé fordult – Ha igaz ninja harcot akar látni akkor meg kaphatja most jön az öcsém és bemutatjuk mi az igazán látványos. Csak kérem ne mondja el senkinek.

-Mit?

-Amit itt látni fog tudja ez a mi kis szórakozásunk az unalmas napokban. Mivel nem önszántunkból vagyunk itt. De kell a pénz – morogta erre Gie kirobban a fák közül.

-Meg vagy! – kiáltotta vidáman.

-Azt te csak hiszed! – nevet Mie és már össze is csaptak! Először test test ellen majd elkezdődött a harc az idővel ki tud több pecsétet és nagyobb dolgot meg idézni. Gie elkiáltotta magát:

-Víz sárkány!

-Föld gólem! – hívta elő a maga pecsétjét Mie

A két elemi szörny össze csapot. Mindenhol sár.

-Szerintem itt hagyjuk abba – lihegte Mie

-Ki egyezek egy döntetlenben!

-Rendben – bólintott a lány. Körbe néz.

-Ez aztán a harc! – lelkendezik Ene nem foglalkozva azzal, hogy csupa kosz lett. –Mért hagytátok abba?

-Mert így nem mehet be. – mutat a ruháira Mie. – Na jöjjön ha nem veti meg a cseléd fürdőt – és már húzta maga után.

-Mi a cseléd fürdő?

-Igen nekem csak oda van bejárásom. Magát sem engedik be most az úriba csak nézzen végig magán. Hiába magyaráznánk kicsoda micsoda. – Mie gondolat menetében volt igazság. – És hogy magyarázná meg? El eset? Ától nem lesz ennyire sáros az ember főleg úgy hogy nem is esett napok óta! – magyarázta menet közbe.

-Na én mentem – szol oda Gie és eltűnik.

-Hova lett?

-Elment fürdeni aztán elintézi az őreit vagyis a ninja utánzatokat – von vállat Mie.

Ene csak tátogni tudott.

A fürdőbe jó meleg volt. A víz is kellemes hőmérsékletű. Mie levakarta Enéről a szutykot. A hercegnő meglepetten nézi a másikat milyen jól néz ki.

-Gyönyörű a bőröd! – érinti meg a selymes hátat.

Mie bele pirul a bókba.

-De sose lesz férjem – horgasztotta le a fejét.

-Mért, hisz szép vagy és nem kell érdekből férjhez menned.

-A testvérem nem engedne senkihez, és a félszememre vak vagyok – érinti meg a kötést, amit azóta is hord a fejkendője alatt. Keserűen lemosolyodik.

-Az még nem ok a szomorgásra! – cirógatja meg az arcát Ene – meg nézhetem?

-Ne – húzta el a fejét Mie – Hogy értetted az érdek házasságot? – terelte a témát.

-Apám a császár – sóhajt Ene – Igazából két lánya van a törvényes feleségétől, és nem tizenkettő. – szemében könny csillan – Én a tizedik vagyok, a legkisebb és az utolsó ágyasától származok.

-És ez mért baj?

-Én nem akarok Evikhez hozzámenni, mert már van szerelmem, és ha anyám el tudót volna rejteni, nem lennék most itt.

-Elrejteni?

-Ha nem találnak meg, nem lennék itt.

-Nem értem mért rossz? Gazdagság és pompa Mindig ehetsz.

-De én nem akarom ezt, szabályok szerint élni, és nem lehetek azzal, akivel szeretnék – Ene sírva vetette magát Mie karjaiba.

-Na ne sírjon – csitította. Átölelte és dúdolni kezdte Nie egyik altató dalát. Ene lassan meg nyugodott.

-Hány éves?

-Tizennégy – szipogta a kislány.

-Nagyon fiatal vagy még a házassághoz – bólintott Mie – De itt az én véleményem nem számít. Én egy árva ninja vagyok, szülök és múlt nélkül – mosolygott együttérzésen. – Szabad tudni ki a szerelme?

Ene bólintott és a füléhez hajolt.

-Deken a testöröm – suttogta.

Mie bólintott és komoly mosolya bizalommal töltötte el a hercegnőt.

-Nem mondom el senkinek. Kérem a miénket, se mondja el a miénket.

-Nem kotyogok – fogatozott a kislány.

-Menjünk, mert magáért már biztos aggodnak – váltott hangnemet Mie – Köszönöm a bizalmat – kacsint Enére.

A hercegnő boldogan tért vissza a hálótermébe. Sok mindent tanút az este és talált egy megbízható embert, akibe valami meg magyarázhatatlanoknál fogva meg bizott.

Másnap reggel bejelentették, hogy a hercegnő két hónapig marad. A Késés miatt így egyensúlyozzák hogy nem értek ide időbe habár csak fél évet késtek, de maradnak. Persze az indok nem más, mint hogy a hercegnő megszokja a környezetet.

-Hé Mie! Ha két hónap múlva lesz az esküvő akkor lassan egy éve, vagyunk itt. Shoka még mindig nem üzent – morogta Gie a plafonon csüngve.

-Nyugi öcsi, ha ránk már nem lesz szükség haza megyünk és Nie biztos vár ránk! – borzolja meg Gie haját, aki erre leugrik a földre.

-Szerintem valami baj van otthon – közölte egyszerűen.

-Nem mehetünk még! – fújt Mie.

-Meg akarom nézni, azt hogy mi a baj! Értsd meg!

-Én megértem de nem mehetsz egyedül! – tárta szét a kezét Mie.

-Hugi, ha emlékszel egy nap alatt itt voltunk, szóval ha nagy gáz, van két-három nap alatt megjárom.

-Itt akarsz hagyni?

-Csak három napról lenne szó az öreg Valek biztos megérti – próbálkozik Gie

-Rendben megkérdezhetjük – adta be a derekát Mie.

Valek úr tényleg megértő.

-Jól van megengedem a három napot – egyezett bele.

-Köszönöm uram – hajtott fejet Gie.

Mie is meg hajolt bár nem olyan lelkesen, mint fivére.

Ki keveredtek a nagy teremből

-Nem örülök hogy egyedül mész!

-Vigyázok magamra – mosolygott Gie – Te is tedd azt és tartsd távol magadtól azt a két müninját imádnak utánad koslatni.

-Ne ahogy emiatt inkább siess! – nógatta Mie

-Akkor három nap és itt vagyok! – ölelte meg a húgát és búcsút intett.

Sose voltak külön teljesen eddig. Az ikrek most először vált szét hosszabb időre. Igaz hogy járták a maguk útját mégis tudták mit csinál a másik.

Mie nagyon egyedül érezte magát. Ki ment a kertbe és egy terebélyes fa alatt átölelte magát. Átragadt rá is az a maró kétség hogy valami nincs rendben!

Ene kint sétált Evikel aki tette a szépet.

Mie felugrott a fakorona rejtekébe mikor arra vette az irányt a párocska. A fán eszébe jutottak régi elfelednetek hitt emlékek, amikor Gievel még rosszcsontok voltak és a nagyobbak orra alá borsot törtek.

Neki dőlt a fő ágnak és gondolataiba mélyedt. Tisztán hallott minden hangot, ahogy a fiatalúr adja a szépfiút és sok sületlenséget össze hord na meg a hercegnő feszült nevetése és valami közelit.

-Mit akartok? – kérdezte az ágakat. A műninják elő bújtak.

-Hol van a másik?

-Közöd?

-Mikor ide jöttünk a bolondját járattátok, velem most meg fizettek! – morogta Deken.

Mie sóhajtót – Teleport - motyogta és eltűnt.

-Hova lett? – kiált a másik.

-Ez biztos valami trükk!

-Most én kérdezem, hogy kik vagytok és talán én is elmondom nevem. – szolt a lombkorona.

-Kend vagyok a fővárosba tanultam a ninja képzőbe.

-Látszik - nevetett a lomb

-Mit csinálsz? – mérgelődik Deken

-Bölcsen dönt – mennydörgi a fa.

-Rendben. Denek vagyok és a császári palotában tanultam testőrséget – felelte a lombnak.

-Köszönöm – mosolyog Mie egy fölső vékony ágon állva.

-Hogy kerülsz oda – kérdezte Deken.

-Ez felső oktatás nem neked való. – felelte Mie.

-Jó, de most amit ígértél! – kiáltotta Kend – Ki vagy?

-Mie vagyok az Eltűnt falu egyik diplomás ninjája – mutatott a fejpántjára – Na meg régi tudás birtokosa – hajtót fejet színpadiasan.

-Honnan való? – pislogott Kend.

-Az a falu nem létezik évtizedek óta a császár parancsára megsemmisítetek! – háborodik fel Deken.

Mie csak mosolyog.

-Mért hazudsz? – károg Deken

-Nem hazudik – torkolja le Kend.

-Persze honnan tudod?

-Higyj a társadnak különben sose leszel jó csapat tag és jó ninja – idézte Kewo bácsi sűrűn hajtogatót szabályai közül egyet Mie.

-Honnan tudod ezeket? Ez felsőfokú ninja képzés.

-Nekem ezt alapfokon kellet megtanulnom – vont vállat a lány. – Menni kell – sóhajt Mie és már el is tűnt. A két ninja csak pislogót.

-Hol voltál? – förmed rá Evik.

-Volt egy kis elintézni valóm a hercegnő ninjáival de sikerült gond nélkül elsimítani – hajol meg a pár előtt Mie és már el is tűnt.

-Ezek a testőrök – vigyorodik el kényszeredetten Evik és be kísérte jegyesét az ebédlőbe.