6. fejezet

Másnap estére értek el a romvárost. Ezen a helyen állt valaha az eltűnt falu. Valaha ez volt Shoka nagyapjának a faluja. Mie szeretett itt lenni sokszor elszökött ide Gievel mielőtt Kewo kezelésbe vette volna őket.

-Mi olyan különleges ebben a helyben? – kérdezte Kend belerúgva az egyik romos ház falába.

-Itt éltek valaha az őseim. Még az apám is itt született. Bár akkor már lerombolta a császár serege a falut de mégis az édesanyja ide jött hogy meg szülje öt és a testvérét. Aki nem olyan rég halt meg – Mie érezte a hej múltját, átélte hogy mi is történt ott sok évvel ezelőtt.

-Honnan tudod mind ezt? – kérdezte az érkező csapatból Kewo.

-Mesélnek a kövek a fák – nézet körbe Mie szeme üvegesen csillant olyan volt mintha nem látná az ott lévőket csak a múltat. Gie is megérkezett és figyelte húgát.

-Mit…-kérdezte Kend.

-Sss…- pisszegte le a fiút Gie Kend annyira meg lepődött hogy csendben maradt.

Mie táncra perdült.

-Mit táncol? – suttogta Nat.

-A holtak búcsú tánca ez. – felelte Kewo – de ez páros tánc – motyogta. Erre Gie húga mellé állt és minta mindig is tudta volna a táncot, együtt lépkedett Mievel.

A sosem tanult lépések táncá alakultak. A tánc egy emlékké, az emlék képpé vált, amit már mindenki láthatott.

A falu, amikor virágzott és jöttek a pusztítok. Mikor Shoka anyja visszajött szülni. Mikor a falu maradékát is elpusztították. A látomás véget ért és újra a romok közt áltak.

-Ez nagyon szomorú – szipogta Ene.

Mie sírva elrohant.

-Hova meg? – ment volna utána Kend.

-Hagyd csak – von vállat Gie.

-De hát!

-Ilyenkor nem jó a közelében leni! Igen instabil.

-Akkor is! – erősködik az ifjú ninja.

-Kend öregem te tényleg azt akarod, hogy a nővérem elagyabugyáljon? – csóválta meg a fejét Gie – Gyere inkább a tűzhöz együnk – invitálta. Rá dobta a vállára a kezét és húzni kezdte a tűzhöz.

-Legyen – bólintott.

A tűz mellet hamar jo kedv kerekedett. Mindenki mesélte bajos kalandjait és hogy mien jó volt régen.

Nat sokat kérdezősködött Nietől az ikrekről. Gie ki lett faggatva Mieről hogy mien és hogy miért nincs ott.

-Mie különleges egyéniség. Megköveteli magának, hogy foglalkozzanak vele, ugyan akkor nem szeret emberek között lenni kicsit magának való. De nagyon erős. Eddig csak egyszer sikerül le győznöm – meséli.

-Akkor is csak, azért mert épp beteg volt. – szúr közbe Kewo.

-Ja de sikerült!

-Akkor se tisztességesen – mondta erre Mie és ki lép az egyik szikla mögül.

-Ezt hogy érted?

-Az volt a lényeg hogy ki üssük a másikat. Te csak két válra fektettél, ja és azt is elég piszkos eszközökel – felelte Mie és leült a körbe – körbe vettek minket – fordul Kewohoz.

-Hányan vannak?

-Nekem egy hadsereg is kevés – vigyorog Gie.

-Annál többen vannak – torkolta le öcsét Mie - de csak egyszerű harcosok.

-Hány árny harcost hozzak létre? – kérdezte Gie

-Fejenként 15 darab elég lesz. Ha Kewo bácsi a többiekre vigyáz – néz az öreg ninjára.

-Túl tárgyaltuk menjetek! – hessegette őket Kewo.

Mie és Gie eltűntek a terjedő sötétben. Mikor elég messze voltak a többiektől mintha ki vált volna belőlük még egy és még egy. Elérték a harminc föt.

-Jó vadászatot! – köszön el Gie többszöröse.

-Szép halált – válaszolt Miek és eltűntek.

-Most mi lesz? – sipítozott Ene.

-Maradj csöndben – hurrogta le Nie. Tudta, ha most a legkisebb nesz is végzetes lehet számukra. Csendben figyelt a faluban töltött évek alatt meg tanul egy s mást.

Kewo bélkésen hátra dőlt és figyelte a két ideges srácot.

Sokáig nem történt semmi. A nagy csendben csatazajok jutottak el a kis csapathoz.

-Mie harcol – konstatálta Nie.

-Honnan tudja?

-Ö használja a föld és víz energiáit és sok csakrát szabadit fel a harc közben. – felelte Nie a fiuknak.

-Ezt honnan tudod? – kotyog közbe Nat.

-Én neveltem őket. Ismerem a képességeiket a vágyaikat, az álmaikat! – húzta ki magát a pótmama.

Mie sokáig caplatott tizenötöd magával és semmi nem történt. Körülötte be zárult a kör. Hallja a katonákat de nem támad. Öccse nem messze ugyan így tesz. Valaki fel ordít a közelben Mie mozdul és hárítja a kardtámadást. Holtan rogy össze a támado. Egy kunaival a szívében.

-A francba! – szisszen fel valaki nem olyan messze. Muie már dobja a surikent. A férfi fejét találja el pont homlokon.

-Gyertek elő! – kiáltanak a Miek.

Elő kecmeregnek kelletlenül és hangosan a katonák.

-Ha gondoljátok tőlem kezdhetjük! – mosolyog Mie és elkezdi a föld gólem pecsét sorozatát.

Valamelyik árnyékát de nem aggódik tudja, hogy jól védekezik és egyébként is most másra kel koncentrálnia!

-Kész! Homok szörny és Sár gólem! – kiált Mie és a földből két szörny válik ki. Az egyik porlik, míg a másik cuppog hanggal folydogál – A tiétek! – int. A Homoki szörny meg vakítja a Sár gólem pedig szobrokat készít belőlük.

-Ez kész! Köszönöm a munkát! – ezzel csak egy Mie marad a szobrokat nézegetve.

Gie nem teketóriázik sokat.

-Gyertek elő! – ordítja és készíti a Tűz madár pecsétet.

A katonák elő bújnak és vigyorogva körbe veszik a 15fös kis csapatot. Középen az igazi Gie most készült el a pecsétel. A katonák támadnak.

-Viszlát! – nevet Gie – Gyere elő Tűzmadár! – ezzel előhív egy csodaszép madarat, aminek mindene lángol, és amihez hozzáér az is lángot kap. Mégis az emberkésztetést érez rá, hogy hozzá érjen. Meg bizonyosodjon róla igazi e a káprázat.

A katonákból csak hamu maradt. Gie vissza hívja árnyait és a rom falu felé veszi az irányt.

-Valahogy olyan uncsi! Nincs rendes ellenfél. – panaszolja húgának. Vissza felé összetalálkoztak.

-Ja ez így már nem olyan jó – fúj egyet a lány. Megérkeznek a tűzhöz.

-Mikor lesz rendes ellenfél?

-Reménykedj, hogy több nem lesz! – vág közbe Kewo. – most pedig indulás tovább még haza kel érnünk! – vezényelte és mentek.

-Mért érzem hogy követnek? – suttogta bátya fülébe Mie.

-Nem t'om de én is érzem – magyarázta Gie.

-Jól érzitek – szól közbe Kewo – Maradjatok le és nézzétek meg és tudjátok, meg mit akar. – adta ki az utasítást – most használhatjátok a szemet ez egy nehéz ellenfél lesz! – mondta gondterhelten.