A terv eddig sínen van.
Mie megkereste Enét és kijátszva őreit bejutott hozzá. Kopogtat.
-Mi az – kérdi Ene a szoba közepén,
egy párnán ülve – Vagyis tessék? – vált hangnemet. Kilép az árnyékból Mie, Ene meglepődik.
-Mért nem használod az ajtót? –
csodálkozik.
-Nem azért vagyok, itt hogy
mindenki tudjon róla.
-Hát akkor mit szeretnél?
-Csak mesélni.
-Miről?
-Emlékszik…
-Jaj tegez már! – fakad ki Ene.
-Bocs. Emlékszel, azt mondtam árva
gyerek, vagyok.
-Igen.
-Nos kiderült kik a szüleim. – meglobogtatta pár rongyos papírt.
-Mi ez?
-A mesterem találta meg egy haldokló férfinél utána nézett egy kicsit, és mint kiderült a császár egyik
ágyasának és annak a férfinak vagyunk a gyerekei.
-Mért beszélsz többes számba?
-Mert rólam is beszél – felelte
morcosan Gie miközben bemászott az ablakon.
-Aha és te ki vagy?
-Az öcsém – zárta rövidre a témát
Mie – Nézd meg a papírokat nem ismerős ez a név?
-Hisz ez az én anyukám neve!
-Igen. Tudod hol van?
-Persze az ágyasok közt a palota legbelső udvarában.
-Figyelj…
-De ha ez igaz ti a testvéreim
vagytok! – jut el a tudatáig. Ennek a tudatában Mie nyakába ugrik. A ninja lányt annyira meg lepi a hirtelen öröm kitörés, hogy hanyatt esik. Mie csak hápogni
tudott.
-Úgy szerettem volna igazi
testvéreket! – hadarta.
-Nyugi – szolt közbe Gie –Még ne
örülj – felsegítette a két lányt.
-Mért?
-Még előbb meg kell szökni, és
utána lehet örülni! – felelte Mie.
-Szökni?
-Igen meg látogatjuk a császári
palotát, ellopjuk anyut és megyünk haza jövet házasság után te is jössz!
-Jó ezt értem, de hogy?
-Majd mindent szépen sorban a maga
idejében! – Ene bólintott. – De addig ne csinálj semmit! – Mie a nyomaték
kedvéért még a mutató úját is meglengette a hercegnő ellőtt, és a szájára
rakta. – senkinek ne mond el! És…
-Jönnek – szakította félbe Gie.
-Majd még beszélünk – szorította
meg a kezét Mie és eltűntek. Ene egyedül maradt a szobába.
-Történt valami? – rontott be
Deken.
„-Ne mond el senkinek!” – csenget
Ene fülébe Mie szavai.
-Semmi – füllentette végül és
kedvesen el mosolyodott.
A következő hetekben, lázban éget
az egész ház. Hamar híre ment, hogy meg látogatják a császárt. A hercegnő semmi
változást nem mutatott. Továbbra is unta az Evikel való feszült beszélgetést.
Mie örült hogy a terve rejtve marad
de azért halad. Viszont Kewo bácsi nem hagyta őket edzeniük kellet, ha nem
akartak le maradni vagy el gémberedni.
-Lusta disznók – ordította –
Trehány banda – korholta őket tovább egyik nap a kertben – Nem erősítétetek egy
órát sem! Csak játszottatok!
-Edzetünk, de nem lehetett sokat!
– motyogta Mie.
-És miért? – üvöltötte Kewo.
-A technika – fortyogott Gie.
Ezek után ki jött Velk úr is
megnézni őket.
-Kézen állás! – parancsolta Kewo –
Most le!
A tanoncok kézen álltak és behajlították a könyöküket. Mie remegett a dühtől.
-Fel, le, fel, le, fel, le –
diktálta a ritmust a mester.
-Sensei – csikorgatta fogait Gie.
-Mesélj – hajolt közel hozá Kewo.
-Miért?
-Mert erősek akartatok lenni. Ne
feledd, mit fogadtál meg! – emlékezte arra a napra mikor jól elagyabugyálta mindkettejüket. – Nézd meg Miet ö nem, panaszkodik vagy nyavajog. – mutatott
rá a lényegre az öreg ninja.
A napok repültek, Kewo jól
meghajtotta tanoncait és nem kegyelmezett, ha lustálkodáson kapta rajta őkett.
-Ma indulunk a palotába –
jelentette be reggeli előtt Velk úr.
Az ebédet már az úton fogyasztották
el.
Mie és Gie visszavették a régi
arcukat és csak a feladatra koncentráltak. Kend többször próbált beszélgetésbe
elegyedni Mievel nem sok sikerrel, mert Gie mindig elhajtotta.
Mikor meg érkeztek a palotába nagy
felhajtást csaptak. A megbeszéltek szerint csak Gie és Kewo lett be jelentve,
mint testőrök így Mie szabadabban mozoghatott, bár rejtve kellet maradnia. A
bemutatkozó és üdvözlő ceremónia nagyon unalmas az ifjú ninják számára. De nem
minden ment zökkenő mentesen a császár annyira fel buzdult a gesztuson és így
úgy döntött a palotába lesz az esküvő. A ceremónia híre fel bolydította az
egész város. Mie meg kereste a háremet de, nem ment be félt hogy mit talál.
-Hé Ene. Te szoktál találkozni
anyáddal? – kérdezte egyik este leugorva a magas ablak párkányából.
-Idekéretem – elkezdi tördelni a
kezét – Most készít fel rá, hogy milyen is egy asszony élete – tette hozzá bár
inkább csak magának mint Mienek.
-Gie gyere elő! – motyogta Mie.
-Tessék? – Csodálkozik el Ene.
-Gie gyere elő! – ismételte meg
hangosabban a lány ninja.
-Elrontod a mókát! – morog Gie és kicsusszan az egyik árnyékos sarokból.
Kinyílik a toló ajtó és egy
fiatalra festett kimonós nő áll ott
-Gyertek, üljetek le – hangja
kellemes és megnyugtató.
Ene vidáman oda siet az idegenhez. Várakozóan néz az ikrekre.
-Gyertek ti is – mosolyog a nő.
-Ki maga? – kérdezte Gie.
-Nat vagyok Ene hercegnő szülő
anyja, vagyok. – felelte.
-Anya ne légy ilyen hivatalos –
csacsog közbe Ene.
-Meg kéretem, hogy ne hívjon így –
kecsesen meg hajol – Kérem jöjjenek át a koedukált szobába!
Mie gyanakodva de követte öccse úgy
szint.
-Kewo úr sok mindent mesélt –
csukta be az ajtót maga mögött – Itt nem hallgatnak ki minket meséljetek! –
kérte és leült egy földön lévő párnára.
-Ha Kewo bácsi már mesélt, akkor mi
mit mondhatnánk?
-Az úr csak annyit mondott hogy meg
halt a férjem és az ikreim még élnek – könnyek csordultak végig az arcán de nem
mozdult.
-Mit akar tudni? – vetette oda Gie.
-Kik ők? Igaz a hír? – kapott a szón
Nat.
-A hír igaz – vágott közbe Mie.
-Tudjátok kik ők és hogy hol, vannak?
-Tudjuk – felelte Mie, leült Nattal
szemben és lehúzta maga mellé fivérét.
-Hol vannak?
-Maga tette ki őket az erdőbe? – kérdezte tovább Mie.
-Nem - ijedt meg Nat a lány kemény hangjától.
-Akkor ki? – vágott oda Gie.
-A császár egyik katonája mikor
elhurcoltak, mert az eltűntek erdején jöttünk át akkor eldobták őkett miután
sikerült elvenni tőlem őket. – szipogta Nat.
-Mit csinálna ha maga előtt
lenének?
-Mi ez ki hallgatás?
-Feleljen! – horkant fel Gie.
-Nem tudom… átölelném őket… megcsókolnám őket – gondolkodott – Igazából ezt nem tudom – valotta be.
Ene már nyitotta a száját, de Mie
egy pillantása el elhallgattatta.
Már Gie is érzi itt valami nagyon
nincs rendben. Mie bólint erre az öcsi eltűnik.
-Hova lett? – lepődik meg a nő.
-Köszönöm az elő adást Kewo bácsi
most már elő jöhet. – morogta az orra alá Mie.
-Honnan tudtad, hogy itt vagyok? –
nézett kutatóan tanítványára bár hangja mérgesen csenget a hátra csavart keze
miatt, amit Gie fogyott.
-Meg éreztelek – felelte Mie.
Testvére visszaült mellé. – Már előjöhet Nat kisasszony. – emelte fel a hangját.
-Ezt honnan tudtad? – lépet ki a
fali szőnyeg mögül egy vékony nő.
-Na ö már hasonlít – mosolygott
Giere
-Igen de inkább rád – megvakarta
üstökét – Igen inkább rád, nem azért, de már ki ütköztek rajtad a nőiesség jelei
– konstatálta Gie közben elhajolt Mie suhintása elöl.
-Miről beszéltek? – kíváncsiskodik
az igazi Nat.
-Kewo bácsi meg rendezett egy jelenetet – kezdi Mie – Idejövünk, ahol már minden elő van készítve. Mi meg
azt hiszük az igazi van az orrunk előtt. De a szöveg nem volt jó, túl sok volt
a buktató – nézett szúrósan Kewora Mie.
-Mi volt a buktató?
-Túl sokat hazudott. Ráadásul még
nem volt gyereke.
-Ezt honnan tudjátok? – lepődik meg
az áll Nat.
-A faluba sokféle nőnemű lény meg
fordult így meg figyeltük a mozgásuk viselkedésüket – magyarázta Gie.
-De egyformák vagytok – sóhajtott
Nat. Végig mérte a ninjákat egyforma ruha csak a hajuk… Mienek hosszabb volt.
-Mért lennének azok? – szol közbe
Kewo.
-Hasonlóan gondolkodnak a mozgásuk
nagyon egyforma és a kinézetük…
-Ene te is benne voltál? – fordult
a kis lányhoz Mie.
-Igen – hajtotta le szégyellősen
szép hercegnői fejét.
Mie csak bazsalyogott.
-Innen hogyan tovább? – szakította
meg a csendet Kewo.
-Mi bármikor indulásra készek
vagyunk! – fűzte büszkén karba kezét Gie.
-Akkor? – pislogott Ene.
-És az esküvő? – vágott közbe Nat.
-Milyen esküvő? – vigyorodott el Gie
-Nem lesz itt semmilyen esküvő! –
tette hozzá a magyarázatot Mie.
-Ene szedjél össze néhány egyszerű
ruhát és hozd oda nekem – biztatta Kewo a hercegnőt. Aki félénken bólintott.
-Nat! – szolt Mie – pakoljon és
készüljön hosszú túraszerűségre!
A nő tette a dolgát.
Mie és Gie csak úgy eltűnt.
-Már megint mi van? – csipogta Ene.
-Mennek a testőreidért – felelte
Kewo. – Kérem segítsen – szolt oda a szolgáló lánynak. - Kérem, csomagoljon
nekünk négynapi élelmet. Négy részre osztva.
-Persze hozom – azzal elsietett.
Mie végre megtalálta Kendet a
palota egyik kerthez közeli fojtottján.
-Várj csak! – szolt utána.
-Mi van most már észre is veszel? –
vágott vissza sértődötten.
-Gyere! – és húzta maga után a
meglepett fiút. Mikor ki értek a kert egyik rejtettebb részére Mie szembe
fordult Kendel.
-Mért vetkőzöl? – nézett furcsán
mikor a fiú levette a felsőjét. Kend erre a reakcióra nem számított és zavartan
játszani és gyűrögetni kezdte a pólóját.
-Mie nekem tetszel mint nő. –
mondta leküzdve félelmét.
-Kösz de Gie nem engedné – mosolygott zavartalanul a lány.
-Te és a bátyád már…? – dadogta.
-Persze – vont vállalat Mie majd a
lényegre tért – Van kedved velünk jönni? És itt hagyni ezt az egészet?
-Lenne – bólintott félénken Kend –
Neked ez természetes, hogy a saját testvéreddel összefekszel?
-Nem tudod milyen körülmények közt,
nevelkedtem és hogy hogy éltem úgyhogy ne ítélkezik felettem! – vágta hozzá Mie –
Akkor jössz?
-Jövök – majd a földet fixírozva
hozzá tette – Ez akkor is fura nekem a saját tesódal… és már nem vagy szűz?
-Mért lennék? – vont vállat Mie és
ott hagyta a zavarodott fiút.
Mikor végre Gie mellé ért kicsit
már nyugodtabbak voltak a kedélyek a lelkében.
-Na hogy vette?
-Nem érti az egészet! – sóhajt Mie
és a fürdő felé veszi az irányt.
-Mehettek? – fogta meg nővére kezét
Gie.
-Jó lenne – mosolyodott el Mie. Ezt
a mosolyt csak Gie ismeri meg igazán a testvérét. Mert hiába mutatja magát erősnek belül törékeny és érzékeny.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése